Molnári idősünnep

facebook megosztás

A hétvégén a Molnári Közösségfejlesztő Egyesület és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében valósult meg az Idősek Napja.

A múlt évhez hasonlóan közel százan érkeztek a rendezvényre. 2017-ben karolta fel az egyesület az idősek ünnepét, amit szeretnének minden évben megvalósítani. A kulturális műsor részeként az óvodások táncos énekes produkcióval készültek, míg Benkőné Mészáros Dóra szavalt. A folytatásban a helyi tánccsoport és Kárász Tímea Fatima szórakoztatta a közönséget. Kovacsicsné Budavölgyi Veronika az egyesület elnöke köszöntette a résztvevőket, beszédében elmondta, - továbbra is számítanak az idős lakosok tudására, tapasztalatára, fontos számukra, hogy az ünnepek előtt köszöntsék fel, vendégeljék meg a település idős lakóit. Idei évben a település legidősebb lakosát, Dobos Ferencnét (99 éves)külön felköszöntötték egy nagy csokor virággal.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.