Örömmel adták

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége még áprilisban együttműködési megállapodást írt alá. A két fél már számos érzékenyítő, szemléletformáló eseményt szervezett közösen.


Fotó: police.hu

A zalai rendőrök átérezve az advent meghitt hangulatát, az idén már második alkalommal jótékony kezdeményezésbe fogtak, és nem várt mennyiségben gyűjtöttek össze játékokat, könyveket, tisztálkodószereket, különböző használati tárgyakat a rászoruló gyermekeknek.

A felajánlásokat ünnepélyes keretek között 2018. december 20-án 14 órakor adta át Zalaszentlászlón dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, a megye rendőrfőkapitánya Györe Edinának, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatójának.

A főkapitány hangsúlyozta, fontos a rászorulók segítése, és örömmel tölti el, hogy ilyen formában a rendőrség hozzá tudott járulni, hogy azok a gyermekek is ajándékhoz jussanak, akik nehéz körülmények között élnek.

Nemcsak a lakásotthonokban élő fiatalok, hanem a megye rendőri vezetői is kaptak ajándékot ezen a délutánon, hiszen a gyermekek egy színvonalas karácsonyi műsorral kedveskedtek jótevőiknek - számolt be az eseményről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.