Országgyűlés - A kormányt kérdezték a képviselők

facebook megosztás

A kormány tagjaihoz intézendő kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ért hétfőn véget az Országgyűlés múlt héten kezdődött ülése.     

A Ház aktuális ülésének ötödik napja 11 órakor kezdődött, a napirenden kizárólag a kérdések és az azonnali kérdések szerepelnek. A képviselőknek az előbbiekre másfél óra, míg az utóbbiakra hatvan perc állt rendelkezésükre.     

 LMP: a német autógyárak fontosabbak a kormánynak    

Schmuck Erzsébet (LMP) a Katowicében vasárnap kezdődött klímacsúcs miatt kérdezte azt, milyen álláspontot képvisel a kormány: elkötelezett az éghajlatváltozás megállítása mellett, vagy azon országok közé tartozik, amelyek ki akarják magukat vonni ebből.    

Szerinte a magyar kormány szinte semmit nem tesz, 2015-től minden évben a szén-dioxid-kibocsátás átlagosan 5,6 százalékos növekedése tapasztalható. Hozzátette: a német autógyárak kiszolgálása fontosabb, mint a magyar emberek egészséges.    

Kitért arra, az ENSZ szerint az emberiségnek alig 10 éve maradt, hogy csökkentse a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét, különben drámai környezeti, társadalmi és gazdasági hatásokkal kell szembenéznie.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a kormánynak a magyar gazdaság és a magyar emberek egészsége egyaránt fontos, ugyancsak nagyon fontos a környezet és a klímaváltozás mérséklése is.    

Közölte, az ország energetikai pályája és az energiamix fejlesztése a tiszta és karbonsemleges működés irányába tart, például a nukleárisenergia-termelés szerepének fenntartásával és a megújuló energia szerepének növelésével.

KDNP: december 4-én lesz a bányászok védőszentjének napja       

Latorcai János (KDNP) arról emlékezett meg, hogy december 4-én lesz a bányászok és kohászok védőszentjének, Szent Borbálának a napja. Köszöntötte a szakma képviselőit, és mindazokat, akik ápolják e két hivatás hagyományait. Hangsúlyozta: ez az iparág hosszú évszázadokon át a magyar gazdaság húzóágazatát jelentette, és a bányászat keretein belül fejlődött ki a többi iparág többsége, valamint számos tudományág is.        

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta: a bányászatot az elmúlt évtizedekben a visszaszorulás jellemezte, de a kormány meggyőződése, hogy a megújult, korszerű alapokra helyezett bányászati ágazatnak helye van a megerősödött magyar gazdaság szerkezetében.

 MSZP: mikor lesz négysávos a 81-es út?    

Molnár Zsolt, (MSZP) azt kérdezte, hogy lekerült-e a napirendről a Győrt és Székesfehérvárt összekötő 81-es út négysávossá alakítása, amelyet halálútnak is neveznek a sok baleset miatt.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta: a 81-es út az ország gyorsforgalmi utak szempontjából legkedvezőbb helyzetű régióin halad át, a kormánynak viszont elsősorban a jelenleg még ellátatlan régiókban kell hasznosítania a forrásokat, így 2022-ig, a tervezett beruházások között nem szerepel a 81-es út négysávosítása.

 MSZP: mikor épül meg az albertirsai elkerülő déli része?     

Korózs Lajos (MSZP) arra várt választ, mikor mentesítik Albertirsát a napi 200 kamion forgalma alól, amelyet az Aquarius-Aqua Kft. kamionjai okoznak. Kifogásolta, hogy a kormány semmilyen támogatást nem ad egy déli elkerülő út építéséhez, holott az mintegy 2-3 milliárd forintba kerülne.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: a közúthálózat 2010 óta példátlan mértékű fejlődésen megy keresztül. Hangsúlyos területei az alsóbbrendű utak helyreállítása és a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése. A fejlesztésről szóló határozat nem tartalmazza az albertirsai déli elkerülő szakasz megépítését, ami nem azt jelenti, hogy nem is fog megvalósulni - fogalmazott. Az államtitkár felsorolta az Albertirsa fejlesztését célzó támogatásokat.

DK: miért engedélyezték, hogy megváltoztassák a Ferihegyről felszálló repülőgépek útvonalát?   

Varju László (DK) közölte, a lakosságot jelentősen aggasztja, hogy módosult a Liszt Ferenc-repülőtérről felszálló gépek útvonala. Különösen az Újpesten és az Angyalföldön élők érdekében szólalt fel, majd úgy értékelt: Budapest lakosságát jelentős hátrány érte, a város sokkal koszosabb és zajosabb lett.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára megismételve a korábban általa elmondottakat kifejtette: uniós kötelezettség miatt volt szükség az augusztusban életbe lépett változásokra, a kormánynak mérlegelési lehetősége nem volt, ha nem veszik figyelembe az előírásokat, kötelezettségszegési eljárás indult volna Magyarország ellen.    

Közölte, a módosítások bevezetését részletes vizsgálatok előzték meg és csökkent azok száma, akiket az intézkedés után érint a zajterhelés.
Jobbik: mikor lesz kész az M9-es?    

Farkas Gergely (Jobbik) az M9-es gyorsforgalmi út tervezett szakaszainak megvalósítása iránt érdeklődött. Szerinte Bács-Kiskun megyének nagy segítség lenne a projekt megvalósulása versenyképességi szempontból.    

Cseresnyés Péter államtitkár elmondta, az M9-es megépítésével kapcsolatos feladatok még nem szerepelnek a vonatkozó kormányhatározatokban.     

Szerinte a képviselő "az emberek mindennapi tapasztalataival megy szembe akkor, amikor Bács-Kiskun megyét az ország elhanyagolt térségeként igyekszik beállítani".

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.