2019 az építkezés éve lesz!

facebook megosztás

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a város a Bethlen-bált a Medgyaszay Házban. A remek közösségkovácsoló erővel bíró rendezvényen köszöntőjében Dénes Sándor elmondta: 2019 az építkezés éve lesz Nagykanizsán. Már elkezdtünk bölcsődét, óvodát felújítani, ezt folytatni fogjuk. Az utakat, járdákat is újítjuk, ami sok kellemetlenséggel jár, de nagyon örülök annak, hogy Nagykanizsa város közösségének legnagyobb része megértő, és ezt elfogadja. Köszönet érte. A Modern Városok Program nagyberuházásai is eljutnak most már arra a pontra, hogy ebben az évben alapkövet teszünk le, és megkezdődik az építkezés - fogalmazott a polgármester.


Dénes Sándor elmondta: 2019 az építkezés éve lesz Nagykanizsán  (Fotó: Gergely Szilárd)

A hagyományok és a béke tisztelete, őrzése minden közösség életében fontos hangsúlyozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. A politikus azt is hozzátette: a 2019-ben elinduló építkezésekhez, valamint a hagyományok megőrzéséhez elengedhetetlen az a biztonság, ami – több európai állammal ellentétben – Magyarországot az utóbbi években is jellemezte. Kívánom Önöknek, hogy a 2019-es év legalább olyan jó legyen, mint a 2018-as volt. S utána folytatódjék ez évről évre. Ehhez pedig az kell, hogy az a biztonság, az a szubjektív biztonságérzet és objektív biztonság, amiben élünk, sok-sok más eddig irigyelt európai államhoz képest, az megmaradjon - hangsúlyozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.


A 2019-ben elinduló építkezésekhez, valamint a hagyományok megőrzéséhez elengedhetetlen a biztonság - fogalmazott Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)

A bál nyitótáncát az Eraklin Táncklub Egyesület párjai mutatták be. A résztvevők közös koccintása után az est sztárvendégei Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint léptek fel. A bálozók a rendezvény bevételével idén a Szivárvány EGYMI-t támogatták.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.