„A mennyország itt van köztünk…”

Az egyház feladata ma is ugyanaz, mint a kezdetek kezdetén: hirdetni az evangéliumot, valamint előmozdítani Isten országának elterjedését a társadalomban és az emberek mindennapjaiban. Ebben hisz Koszoru Péter, aki maga is részese akar lenni ennek a kétezeréves küldetésnek – akkor is, ha Krisztus követőjeként meg nem értés vagy üldöztetés várrá. A Rómában tanuló papnövendéket a közelmúltban szentelték diakónussá Nagykanizsán.

Bevonulás a pap- és diakónusszentelési misén, Róma, Szent Ignác-bazilika, 2018.október 10.

Egy időben úgy tűnt, a hippokratészi esküre teszi fel az életét, ám végül a krisztusi szolgálat mellett köteleződött el Koszoru Péter. A kacorlaki papnövendék számára meghatározók voltak fiatalkori találkozásai az egyházzal. Vallásos családban, hasonló szemléletű barátok körében nőtt fel. Szeretettel emlékezik a Jézus Szíve Plébánia imatáboraira, az Antióchia és a Magvető Közösségekre, vagy éppen a homokkomáromi engesztelőnapokra, amelyekre nagymamája gyakran magával vitte.

– Egészen kiskoromtól otthonos volt számomra a templomi környezet – meséli. – Később, amikor már nagyobb lettem, megértettem, mi is az az evangélium, és mi az az egyház. Rájöttem, hogy szeretnék én is a részese lenni: hozzátenni a magamét, és amennyire a képességeim engedik, segíteni, hogy az örömhírt minél többen megismerjék.

Péter 2012-ben érettségizett a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban. Felvették az orvosi karra, ám egy évvel később a szemináriumba lépett. Három évig tanult Esztergomban, majd az élete újabb izgalmas fordulatot vett.

– Szerettem volna külföldi tapasztalatot szerezni, hogy nyelveket tanuljak, világot lássak, és megismerkedjek olyan emberekkel, akik egészen más tájakról és kulturális környezetből érkeznek, mint én – magyarázza a szeminarista. –Tervem megvalósításában az elöljáróim is támogattak, így 2016-ban lehetőséget kaptam arra, hogy Rómában folytassam a tanulmányaimat.

Koszoru Péter azt mondja, a papnövendékek élete alig különbözik valamiben a többi egyetemistáétól. Ő a Collegium Germanicum et Hungaricumban él – egy olyan intézményben, amely nem pusztán lakóhelyet jelent a számára, hanem közösséget is. A mintegy hatvan fős diákság zöme az egykori Német-római Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia területéről érkezett.

– Érdekes összehasonlítani Esztergomot Rómával. Úgy érzem, itthon erősebb volt a közösségi szellem, tanulmányi szempontból viszont mélyebb élmények értek és érnek ma is a jelenlegi iskolámban. Különösen a biblikus tárgyak ragadtak meg. Egy, az Ószövetséggel foglalkozó órámon például a Teremtés könyve első tizenkét fejezetének antropológiai és teológiai vonatkozásait beszéltük át. Hihetetlenül gazdag szövegről van szó, amiből nagyon sokat tanultam, és nem csak lexikális értelemben. Azóta más szemmel tekintek magamra, a másokkal való kapcsolataimra és a világra. Egy újszövetségi kurzuson pedig Szent Pál utolsó időkről szólótanítását vettük át, amely szerint az evangélium Jézus Krisztussal elérkezett a világba. Ezzel az idők beteljesültek, vagyis az üdvösség napjait éljük. Tehát a mennyország nem egy halálon túli valóság, nem olyasmi, amit majd elnyerünk, ha jók vagyunk, hanem ha elhisszük, akkor az evangélium működik, és a mennyország itt van köztünk.

A papnövendék, aki tavasszal diplomázik majd, az egyetem mellett szereti kipróbálni magát minél több területen, így tavaly óta képregényeket is fordít.

– Tálosi András barátomnak, aki szintén a térségből, Hosszúvölgyből indult, van egy kiadója, amely képregényekkel foglalkozik. Az olasz kínálat kifejezetten gazdag ezen a téren, és amikor András fordítókat keresett, én örömmel jelentkeztem. Hasonló munkám már volt – például cikkeket és könyveket fordítottam a Magyar Kurírnak –, de ezúttal más jellegű szövegekkel kell foglalkoznom. Most többek között egy fantasy sorozaton, a Dragoneron dolgozom, aminek nemrég jelent meg a negyedik kötete.

Koszoru Péter kanizsai szentelése után Varga László megyés püspökkel közösen mutatta be a szentmisét (Fotó: Gergely Szilárd)

Pétert karácsony második napján, Szent István első vértanú ünnepén szentelte szerpappá Varga László megyés püspök a nagykanizsai Felsőtemplomban. A főpásztor prédikációjában arról beszélt, hogy meg nem értés és üldöztetés vár arra, aki az evangéliumot hirdeti és a szerint él, ugyanakkor hangsúlyozta: minden körülmények között meg kell tudni bocsátani.

– Ezen a szertartáson a szolgálat szentségében részesített a püspök atya – magyarázza. – Felhatalmazást kaptam az asztal szolgálatára és a szeretetszolgálatra. Nyilván, ez a szentelés valahol jelképesnek is tekinthető, hiszen félév múlva pappá szentelnek, de abban az értelemben bizony nem szimbolikus, hogy az ember az élete végéig diakónus marad.

Nemes Dóra