A nagyrécsei Inkey-kastélyban köszöntötték az új évet a térség településeinek vezetői

A Himnusz eléneklésével indult az újévköszöntő rendezvény a nagyrécsei Inkey-kastélyban. A település polgármestere értékelőjében elmondta: sok munkával telt a 2018-as esztendő, és a legfőbb cél 2019-ben is az, hogy minél több fejlesztést tudjanak megvalósítani a dél-zalai faluban. Egy vidéki kis faluban mindenképpen a legfontosabb cél a község fejlesztése. Tehát például az intézmények szépítése. Mindig van teendő. Egy község csak pályázatokból tud előre lépni, hiszen bevételeink korlátozottak és szűkösek. A pályázatokra viszont megadja a lehetőséget a kormány, így, ha nehéz helyzetben is vagyunk, kapunk olyan lehetőségeket, amikkel megpróbálunk élni. Ez pedig a falu, - községfejlesztés. Ez elengedhetetlen, ez a jövő - fogalmazott Laskai Béla, Nagyrécse polgármestere.


Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a kormány munkájának köszönhetően Magyarország újra fontos szerepet tölt be Európában

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. A politikus kiemelte: az elmúlt évek kormányzásának, és a 2018-ban elért gazdasági eredményeknek köszönhetően Magyarország újra fontos szerepet tölt be Európában. – Az elmúlt évek talán legfontosabb eredménye – ha gazdasági mutatókat nézünk – az, hogy Magyarországon oly mértékben csökkent le a munkanélküliség, hogy Európa élvonalába tartozunk. Az első három legkisebb munkanélküliségi mutatóval rendelkező ország között szerepelünk. S a foglalkoztatás is jelentős mértékben nőtt, most már folyamatosan növekszik 8 éve, de az elmúlt évben is jelentős mértékben nőtt - hangsúlyozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Az újévköszöntőn a nagyrécsei óvodások mellett fellépett egy vidám produkcióval a Honvéd Kaszinó színjátszó csoportja, valamint a nagykanizsai zeneiskola tanári vonósnégyese is.