Az évet vereséggel kezdték

ETO SZC Futsal Club (2.) - Nagykanizsa Futsal Club (6.) 3-0 (2-0)

Futsal NB II Nyugati csoport, halasztott mérkőzés a 4. fordulóból. Győr, 200 néző. Vezette: Zimonyi (Urgyán, Strehó). G.: Szűcs Á. (2.), Püspök (3.), Papp Zs. (22.)

Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Horváth E., Schuller, Koronczai, Szakmeiszter J. Csere: Losonczi, Kollár, Szalai D., László D., Novák L. Edző: Bagó Gábor.

Az NB II-es futsal bajnokság 4. fordulójából elhalasztott meccsét pótolta az NFC idegenben, a kanizsaiak az ellen az ETO ellen vívhatták ebben az esztendőben az első bajnokijukat, melyet tavaly év végén 9-5-re legyőztek. Benne volt a levegőben, hogy a kisalföldiek is kiköszörülnék a csorbát és ehhez gyorsan meg is adták az alaphangot, hiszen a kezdést követően szinte azonnal 2-0-t mutatott az eredményjelző. Onnantól sem játszott ugyan alárendelt szerepet a Kanizsa és inkább csendesen csordogáló mérkőzés kerekedett az összecsapásból. A második félidő elején aztán újabb gólt kaptak a vendégek, s ugyan még azt követően is sok volt hátra, az eredmény már nem változott, Kollár Péter ugyanakkor megsérült a dél-zalaiaktól. A Nagykanizsai FC ezzel még mindig az első hat között van, igaz a hetedik PTE neve mellett szerepel egy elmaradt összecsapás.

- Három elkerülhető, buta gólt kaptunk, melyek mindegyikét egyéni figyelmetlenség okozta – értékelt Bagó Gábor, az NFC trénere. - A meccs után rögtön átbeszéltük a játékosokkal, hogy melyek voltak azok a szituációk, amikben hibáztunk - mind a meccsen, mind pedig az elmúlt napokban. Ettől függetlenül a srácok becsülettel mentek végig a mérkőzésen és azt se felejtsük, hogy fontos mérkőzéseink jönnek a következő hetekben.