Egységben a keresztény erő

facebook megosztás

Az igazságért folytatott harcra és az élet méltóságának támogatására hív idén az ökumenikus imahét. A világméretű lelkiségi programsorozat vasárnap ér véget, Nagykanizsán a református templomban lesz az utolsó alkalom 17 órától.


Makoviczky Gyula evangélikus lelkész, Szűcs Imre plébános és Bertók Dániel református segédlelkész a múlt vasárnapi alkalmon (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ökumenikus imahetet elindító istentiszteletet a Felsőtemplomban tartották. Szűcs Imre plébános a különböző felekezetekhez tartozó híveket arra biztatta, dicsőítsék közösen az Úristent, és kérjék Őt, hogy forrassza egybe, amit az ember szétszakított. Ezen az alkalmon Bertók Dániel hirdetett igét. A református segédlelkész a farizeusi képmutatásról beszélt.

– Ezek a törvénytudók az egész életükkel, a magatartásukkal és a tanításaikkal azt az üzenetet közvetítették a környezetük felé, hogy adni kell a látszatra. Ami nem látszik, az nincs, nem is fontos. Jézus Krisztusnál azonban ez nem működik, hiszen előtte semmit nem lehet elkendőzni, eltakarni vagy meg nem történtté tenni. Az Úr szemei, ahogy Zakariás könyvében is olvasható – bejárják az egész föld kerekét.

Bertók Dániel hozzátette: Jézus soha nem az illemszabályokat követte,hanem Isten országának dolgait tartotta szem előtt. A „mennyei célt”, ami miatt a Teremtő erre a világra küldte őt: figyelmeztetni, inteni, feddeni, bátorítani, gyógyítani, megtérésre hívni. A református segédlelkész arra kérte a híveket, keressék ők is a mennyei célt saját életükben.

Az ökumenikus imahét vasárnap ér véget. Pénteken a református, szombaton az evangélikus, vasárnap pedig újra a református templomban lesz igehirdetés. Ezekben a napokban természetesen nemcsak Nagykanizsán, hanem a világ számos pontján imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért. A programsorozatot idén az indonéz ökumenikus csoport állította össze, és Mózes törvénykönyvéből választott vezérigét, amely az igazságra való törekvésre hívja fel a hívek figyelmét, és arra, hogy a templomból kilépve se feledkezzenek el kereszténységükről.

Nemes Dóra      

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.