Elkezdődött a visszaszámlálás

facebook megosztás

A 2018-as Nagykanizsa Sprintre viszonylag későn, tavaly januárjában nyitották a regisztrációt a szervezők, azonban az érdeklődés hatalmas volt és a verseny gyakorlatilag egy hét alatt teltházas lett, közel 8000 felnőtt indulóval. A rendezvény sikerrel zárult, több, mint 20 ezer ember fordult meg az eseményen, mi több, a Nagykanizsa Sprint elnyerte a legjobb rendezésű európai Spartan verseny címet, ami óriási szakmai elismerés és mindazok érdeme, akik részt vettek a lebonyolításban!

Újabb örömteli meglepetés volt, amikor a szervezők bejelentették a tavalyi utolsó Miskolc Spartan Sprint rendezvényen, hogy 2019-ben Nagykanizsa ismét otthont ad egy versenynek, amely ezúttal két napos lesz és két különböző távon mérettethetik meg magukat a résztvevők – így az indulói létszám is jobban eloszlik a két versenynapon.


Pillanatkép a tavalyi nagykanizsai versenyről (Fotó: Gergely Szilárd)

Március 30-án, szombaton az úgynevezett Super távú megmérettetést (középtáv) rendezik, amely minimum 13 km hosszú és legalább 25 akadályt tartalmaz. Ez az esemény egyébként az első állomása a Közép-európai Regionális Bajnokságnak, így itt az Elit és Age Group kategória indulói speciális Finisher medált kapnak, továbbá a bajnokság miatt Közép-Európa legjobb versenyzői is itt lesznek.

Március 31-én, vasárnap a Sprint táv indulóit várják, akiknek egy minimum 5 km-es pályán kell átküzdeniük magukat, melyet legalább 20 akadállyal tarkítanak. A szervezők jelezték, hogy ezúttal sem fognak kesztyűs kézzel bánni a résztvevőkkel, igazi kihívást tartogatnak számukra a jól futható pályákon, mindezt egy csodálatos tájon Mindkét napon rendeznek Kids versenyt a legkisebbek, vagyis a 4-14 éves korosztály számára, továbbá vasárnap hajnalban lesz 6 órás Hurricane Heat az elvetemültebbeknek, ami nem verseny, hanem egy katonai kiképzés-jellegű kihívás, ahol extrém feladatokat kell teljesíteni csapatban – utóbbi rendezvényre a regisztrációk már el is fogytak.


Több mint kilencezren vettek részt a Spartan Nagykanizsa Sprint elnevezésű akadályfutó-versenyen (Fotó: Gergely Szilárd)

A Superen és a Sprinten mostanra több, mint 7300-an neveztek, azonban még bőven vannak helyek mindkét távra, és az indulni szándékozóknak január 10-ig van lehetőségük az első körös (early bird) áron regisztrálni mindkét eseményre. Aki tehát eldöntötte, hogy szívesen indulna, ne halogassa a nevezést! Izgalmas lehet a teljesítés akár családtagokkal, barátokkal, kollégákkal együtt – további információ a nevezéssel kapcsolatban az esemény honlapján és a Spartan Race Hungary Facebook oldalán elérhető.  

Természetesen a verseny hétvégéjén ismét nem marad el a fantasztikus hangulat és a kikapcsolódási lehetőségek mind a fesztiválterületen, mind város-szerte, Nagykanizsa városa és a szervezők – köztük a KonTuR+ Egyesület - várják mindazokat, akik egy maradandó élményre vágynak egy hatalmas buli keretében!

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.