Élről várt folytatás

A kanizsaiak vízilabdázók szombaton 11 órától éppen azt az Angyalföldi Sportiskola DSE-t fogadják a Városi uszodában, mely időközben szépen „felsurrant” a táblázat második helyére, négy ponttal lemaradva a listavezető dél-zalaiaktól. A délelőtti találkozó tétje, hogy a nagykanizsaiak előnyüket még biztosabbá tegyék és tudják, hogy figyelniük kell, hiszen a szezonban az egyetlen vereségüket éppen hazai környezetben szenvedték el – még a Neptun VSC-vel szemben múlt év októberének végén. Az esélyek egyértelműen Dobay Gergelyék mellett szólnak, akik élnének is a lehetőséggel, hogy az alapszakasz további részében már csak arra kelljen ügyelniük, hogy minél több ponttal zárjanak.