Évkezdés az értékteremtés és az összetartozás jegyében

facebook megosztás

Vasárnap este rendezték meg a hagyományos újévi gálát a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület rendezvényén a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar és Nagykanizsa Város Vegyeskara adott koncertet.


A kanizsai szimfonikusok előadás közben. Háttérben Nagykanizsa Város Vegyeskara
(Fotó: Gergely Szilárd)

A gála karnagya a napokban Kínából hazatért Papócsi Róbert volt. Az esten egyebek mellett A cigánybáróból, a Gianni Schicchiből és a Magyar táncokból hangoztak el részletek, szólót Kardos Eszter énekelt. A művészeket és a közönséget Dénes Sándor polgármester köszöntötte.


Dénes Sándor: A másokért végzett munka és a hivatás szeretetének példája az újévi gála
(Fotó: Gergely Szilárd)

– Ha 2019-ben azzal kezdjük az újévet, hogy az összetartozásunkat erősítjük a zene értékteremtő erejével, akkor nem is lehetne nagyszerűbb alkalom számunkra egy gálánál, ahol közösségünk kiváló zenészei és énekesei segítségével, újult erővel, együtt állhatunk a jövő kihívásai elé. A másokért végzett munka és a hivatás szeretetének példája ez a mai este, mely felmutatja, hogy az együtt zenélés és éneklés, vagyis az együttműködés milyen harmonikus világot képes teremteni – fogalmazott a polgármester.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.