Fidelitas csoport alakult Letenyén

facebook megosztás

Egy éves előkészület után szombaton megalakult a Fidelitas Letenyei Csoportja. A letenyei jobboldali fiatalok ezen törekvése már a tavalyi évben körvonalazódott, hogy helyben a város fejlődését szemelőt tartó fiatalok közössége immár hivatalos formában is, mint a Fidelitas Letenyei csoportjaként tevékenyen hozzá járulhassanak Letenye város fejlődéséhez és képviseljék az itt élő fiatalokat.

Az alakulóülésen részt vett Léránt Gábor, a Zala megye 3. számú választókerületének koordinátora, a Fidelitas megyei választmányának alelnöke.

A csoport egyhangú szavazattal csoportelnöknek választotta Dallos Katalint, alelnököknek pedig Bíró Marcellt és Zsohár Zsaklint - tudta meg lapunk a csoport szervezőitől.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.