Helyi fellépők jelentkezését várják Nagykanizsa Város Napjára

A jubileumi rendezvényen a szervezők minél több helyi zenekarnak, énekesnek és kórusnak szeretnének lehetőséget adni arra, hogy megmutassák tehetségüket és előadásukkal szórakoztassák az Erzsébet térre kilátogató közönséget. Jelentkezni január 31-ig lehet, a 25. városnapi fesztivál pedig április 26-án és 27-én lesz.


Fotó: archív

– Nagy szeretettel várjuk a helyi és környékbeli fellépőket, együtteseket, az április 26-27-ei városnapra. A helyi fellépők blokkja déltől délután négy óráig tart, erre várjuk az érdeklődőket. Már van több olyan jelentkező, aki korábban is fellépett már a rendezvényünkön, de reméljük, hogy újakkal is találkozhatnak majd a látogatók. Azt gondolom, érdemes lesz eljönni a város napjára, amely idén már a 25. alkalommal kerül megrendezésre, tehát jubilálunk is - mondta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.