Irány a felsőházi rájátszás

facebook megosztás

A mérkőző vízilabda együttesek közül kettő a felsőházban, egy pedig a középházban a 6-10. helyért folytathatta a bajnokságukat.

- Az előjelek alapján úgy kalkuláltunk, ha az egyik mérkőzést megnyerjük, akkor elérhető a kitűzött célunk – mondta el a kanizsai tréner, Sallai Csanád. - Az előzetes felmérések alapján úgy voltunk vele, nem az első mérkőzésünk a legfontosabb, de beleállunk abba is, hátha meg tudjuk könnyíteni a dolgunkat a későbbi találkozóra. Ha nem tudjuk a feléig tartani az ellenfelet, akkor inkább a második mérkőzésre koncentrálunk, és elengedjük az elsőt. Az ellenfél a Balaton SC volt. A mérkőzés úgy alakult, ahogy nem szokott hasonló erősségű csapatok ellen: mi rohantuk le az ellenfelet, jól védekeztünk, jól támadtunk és megléptünk az eredményben is. Végre az ellenfélnek kellett kapaszkodni. Védekezésben voltak labdaszerzések, blokkok, jó váltások. Támadásban szépen ment fel a labda, kérték egymástól, voltak üres térbe mozgások, így helyzetek, kiállítások is. Sajnos, következtek aztán az egyéni hibák, figyelmetlenségek, fegyelmezetlenségek, kapkodások. Látszott, hogy a játékosok nehezen tudják kezelni ezt a különbséget jó csapattal szemben és az ellenfél lassan jött fel a mi hibáinkat kihasználva, sőt a nagy akarásnak köszönhetően kiegyenlítettek. Ekkor már a harmadik negyed végénél jártunk, és a csapat a taktikát betartva játszott, kifárasztotta az ellenfelet. Gyorsan lőttek aztán a mieink két gólt és utána figyeltek a védekezésre, nem volt cél az újabb találat szerzése, inkább a játékidő fogyasztása és a gól elkerülése. Az ellenfél erős pontjait kontroll alatt tartottuk, a többiek pedig nem voltak gólveszélyesek. Azt gondolom, a végére a védekezésre való összpontosítás ki is vette az erőnket, mert az utolsó öt percben a támadásban adódó helyzeteket nem a legjobban fejeztük be, vagy be sem fejeztük. A célunkat viszont túlszárnyaltuk, mert nemcsak nyertünk, hanem a nyáron nagy pofont ránk mérő Balatonfűzfőnek vissza is vágtunk.

Következhetett a második találkozó a KVSE fiataljai számára.

- A Polo SC csapata ellen már a továbbjutás tudatával, de az előző mérkőzés fáradalmaival ugrottunk vízbe. Nehezen indult a mérkőzés, fáradtak voltak az izmok, de a védekezés azért most is működött. Sok labdát szereztünk, viszont a támadásokban kevesebben vettek részt, mint a megelőző mérkőzésen. Minden tovább tartott, csak a támadóidő csökkent. A félidőre azért szépen lassan összeszedtünk olyan előnyt, hogy a további játékrészben a cserék játszhatták végig a mérkőzést egy-egy kezdő játékossal kiegészülve. Ebben a részében már a játékban is voltak biztató megmozdulások a cserék részéről, pedig az ellenfél továbbra is az ügyeseket tartotta játékban. Szép és szokatlan lefordulásokat, váltásokat, szereléseket láttam olyanoktól, akikre nem jellemző. A második félidőt is megnyertük, nemcsak a mérkőzést. Mivel mindkét mérkőzést megnyertük, így feljutottunk a felsőházba és az 1-5 helyért csatázhatunk tovább.

 

Kanizsa VSE – Balaton SC 13-12

Kanizsai gólszerzők: Szirtes Bátony 7, Varga Ábel 5, N. Horváth Zsigmond 1

Polo SC – Kanizsa VSE 7-11

Szirtes Bátony 8, Varga Ábel 1, N. Horváth Mátyás 1, Sneff Botond 1

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.