Ismét báloztak a Batthyány-gimnázium diákjaiért

facebook megosztás

A végzősök nyitótánca indította az estét, a támogatókat, szülőket és az örökdiákokat Balogh László köszöntötte. A gimnázium igazgatója szerint a bál 26 éves története is bizonyítja, hogy a BLG mögött erős közösség áll. - Minden egyes támogatás fontos, mert összefonódva, összeadódva olyanná válik, amiből nagyokat lehet tenni. De ha egy ember számára tud segíteni, az is rendjén való. Köszönjük még egyszer a tehetséges diákjaink nevében, hogy még tehetségesebbé válhatnak az önök segítsége révén - mondta el Balogh László a gimnázium igazgatója.

Doucha Ferenc, a Batthyány Középiskoláért Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a cél nemes – és bál addig lesz, amíg az iskola áll. - A bál nagyon fontos az alapítvány életében, hiszen az alapítvány ezt a bevételt mindig visszaforgatja a diákok javára. Így egy kis pluszt tud adni az iskolai lehetőségek mellett, hogy a gyerekek még többet tudjanak ebben az iskolában kapni - fogalmazott Doucha Ferenc.


 

A gimnázium átszövi Nagykanizsa mindennapjait, hiszen nagyon sok család kapcsolódik az intézményhez. Erről is beszélt Dénes Sándor polgármester, aki jelenleg is tanít az intézményben. - Az iskolában tanítók, a jól felkészült tanárok, a szorgalmas diákok és önök kedves szülők, illetve támogatók, akik rendszeresen eljönnek, mert ebben a gimnáziumban tanultak – sokan szülőkként most láthatták is itt a gyermekeiket – és majd az unokáik is itt tanulnak. Ez a három pillér, higgyék el, a legfontosabb - hangsúlyozta Dénes Sándor polgármester. Pohárköszöntőjében Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő azt kérte, aki teheti, támogassa az alapítvány céljait, hiszen azok hasznosak és fontosak. Az est során fellépett  Németh Bálint énekművész, az iskola egykori tanulója is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.