Isten hozott, Ádám!

Felköszöntötték az újévi babát. Hoecker Ádám január elsején 8 óra 49 perckor született a Kanizsai Dorottya Kórházban. A kisfiút és édesanyját Dénes Sándor polgármester is meglátogatta ma.

A vártnál két héttel korábban érkezett Hoecker Ádám, ennek ellenére a kisfiú és édesanyja is jól vannak. Az újszülött a család második gyermeke.

– A bátyja is várta már őt nagyon. Simogatta a pocimat, puszilgatta, szóval már nagyon várta ő is – mesélte Hoecker-Balázs Mária.


Hoecker-Balázs Máriának, az újévi baba édesanyjának Dénes Sándor is gratulált
(Fotó: Gergely Szilárd)

Hoecker Ádám 3750 grammal és 54 centiméterrel született január elsején. A kisfiú 8 óra 49 perckor jött világra, ezzel pedig nemcsak Nagykanizsa, hanem a megye újévi babája is ő lett. Ádámot és édesanyját Dénes Sándor polgármester is felköszöntötte.


Hoecker Ádám január elsején 8 óra 49 perckor született (Fotó: Gergely Szilárd)

– Egy polgármester életében mindig sok boldog perc van, és az év elején ebből mindig adódik. Így volt ez most is, amikor a város közösségének nevében köszönthettem Nagykanizsa és Zala megye első babáját, Ádámot, illetve az édesanyját. Ez egy fontos dolog, hiszen amikor egy gyermek érkezik a családba, az mindig öröm, boldogság és ajándék. Gyermekeink a jövőnk – hangsúlyozta Dénes Sándor.


A város logójával ellátott törölközőt is kapnak a kanizsai kórházban született babák
(Fotó: Gergely Szilárd)

A polgármester az emléklap mellett egy ajándékcsomagot is átadott. Ennek része egy, a város logójával ellátott törölköző, amihez hasonlót ezután minden, a Kanizsai Dorottya Kórházban született kisbaba megkap.