Két havazás között – Rövid volt, de jó volt!

2019. jan. 12.

Még ha tovatűnt is az első, szeretjük. Miért? Mindannyian tapasztaljuk magunkon, megpróbálom számbavenni az okokat. Esélyes: azért a kutya nem ette meg a telet!


Nem csak a gyerekek és a kutyák élvezték (Fotó: MTI)

Ki tagadná, ismerős: minden évszaknak megvan a maga szépsége. Az ezt élvező emberfajta humorosan sajnálja a másik, keserű embertípust a régi mondóka szavaival: Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van…

Az első idei hó lehulltának nem csak a gyerekek és a kutyák örültek. Jókedvük átragadt az öregebbekre is. Miért? Már az ablakon kinézve vidámabbak vagyunk, a szürkeség helyett világító fehér fogad. Köztudott a fény közérzetjavító hatása. A tisztaság érzése is társul ehhez a fehérhez.

És a csend. Kevesebb autó, azok is halkabban járnak, hiszen puha is a hó. Mennyi jó, pedig még csak a szobában vagyunk! Hát, ha még kilépünk! Még az ájer is más. Megcsap a friss levegő, méltán ajánlotta minap saját tapasztalatát egy édesanya. Mindennap kiviszi gyermekeit, bármekkorák a mínuszok, a betegség-megelőzésre nem tud jobbat. Erősödő tüdő, több oxigén a sejteknek, munkában az izmok – arra valók. A mozgás öröme most társul a más szabályok keltette meglepetéssel.

A hó nem csak fehér, csúszik is. Szánkózni csak most lehet. Siklik síkon is, hát még lejtőn. Mekkora előnyünk van Zalában az alföldiek előtt. A hó puhasága megváltoztatja az esés törvényeit is. Belevetődni a hópaplanba, akár hasast, akár hanyatt, angyalkaként, csak ilyenkor lehet. A gyerekek örömében gyönyörködve valami ősi ösztönt sejtünk emögött. 


Belevetődni a hópaplanba csak ilyenkor lehet

De nem csak puha, tapad is. Hóember, hóvár építhető belőle. Lapátolása sem munka, hanem szórakozás az ember gyerekének. Hát még a hógolyózás. Mellesleg fejlődik a célzóképesség, az adok-kapok természetes versengésbe csap át. (Persze, labdajátékban nem lenne jó a kapust célozni, inkább az átellenes sarkot – de mindenképpen hasznosítható az itt szerzett pontosság.)

A csapadék eme formája még a városi embert is természetközelivé teszi. A vetést, a jövő évi kenyeret védő hótakaró, a majdani olvadáskor lassan mélyre szivárgó nedvesség, a fagyban szétomló hantok, a gyérülő (mert tudjuk, sose kipusztuló) kártevők – mind az esztendő körforgásának jó oldalára emlékeztet.


A zöldhatár sem volt zöld ezekben a napokban (Fotó: MTI)

És a közlekedésben? Az autós – kerékpáros – gyalogos háromszereplős játékban most előjön (az egész évben talán kevesebbet gyakorolt) előzékenység. A képesség a saját elsőbbségünkről való lemondásra. A másikra való vigyázásra. A fékút meghosszabbodása miatt már messze a zebra előtt megálló autó biztonságot ad a védtelenebb résztvevőnek. Az udvariasságra. Hányszor hallom ezekben a napokban megköszönésemet követően: Nincs mit. Vagy: szívesen. Ezért is jó kanizsainak lenni. Havazásban is.

Papp János

- - -

„Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet. Minden, mint a nagyanyó haja, hófehér lett.  Minden, mint a nagyapó bajsza, hófehér lett, csak a feketerigó maradt feketének” – írta Kányádi Sándor negyven éve egy gyermek(?)versében.

–Egész Háromszéket összejártuk, s mindenütt örültek annak és kacsintottak, hogy a rigó megmaradt feketének.

Kanizsa tavaly eltávozott barátja többször eladomázta, mit tapasztalt nem csak odahaza, Székelyföldön, de szerte Magyarország körül, Kárpátalján, Csallóközben, Délvidéken. A feketerigóban mindenki magára ismert. A sorok közötti olvasás művészete kisebbségben még fejlettebb volt, mint az írásé; a kitartásra való buzdítást annyira szomjazták az emberek, hogy ott is felfedezték, ahol semmi ilyesmi nem volt.

– A feketerigó azért csak feketerigó marad, a „kutyaúristenit”, akármit csinálnak is vele – fogalmazott valaki. És ha a költő annak idején úgy is találta: ez a síkságon (= Magyarországon) nem működik, azaz téli rajzot látnak a versben, mára megváltozott a helyzet. A fenyegetettség előhozta a magyarnak maradás akarását.