Lélekharangra gyűjtenek Liszón, Surdon és Nemespátrón

Lélekharangra gyűjtenek Liszón, Surdon és Nemespátrón is. A közösségek felekezeti hovatartozás nélkül összefogtak, a körzet új evangélikus lelkésze pedig felkarolta a kezdeményezést.

Lélekharang felállítására gyűjtenek a községek, a kezdeményezés Liszóból indult. A cél az, hogy a temetőben is megszólalhasson a harang azokért, akiket az utolsó útjukra kísérnek. – Én nagy örömmel tapasztaltam meg azt, hogy Zala megyének ebben a kistérségében nagyon gyorsan és pozitívan reagáltak felekezettől függetlenül a hívek. Én ezt nagy örömmel vettem tudomásul, mert ez azt jelenti, hogy mégis van összetartás, mégis van szeretet az emberek között – hangsúlyozta Veres József evangélikus lelkész.

Liszó polgármestere a Kanizsa Televízió Híradójának azt mondta a gyűjtésről, amilyen kicsi a község, annál nagyobb az összetartás. – Ez egy nemes célt szolgál ugyancsak, mint már jó pár kezdeményezés. Az evangélikus lelkésznek volt egy remek ötlete, amit a liszói idősebbek és fiatalabbak is támogatnak, hogy a temetőben legyen egy lélekharang elhelyezve. Mindezt a Liszó Községért Közalapítványunk karolta fel. A gyűjtés is megkezdődött – tájékoztatta stábunkat a liszói polgármester, Novák Csaba.

A felajánlásokat utalni is lehet, de nyugta ellenében helyben is be lehet fizetni a liszói polgármesteri hivatalban.