Már az élmezőny is belátható távolságban

facebook megosztás

Nagykanizsai Futsal Club (4.) – ELTE-BEAC (11.) 3-2 (1-1)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 19. forduló. Nagykanizsa, 160 néző. Vezette: Vass I. (Bíró O., Héra). G.: Horváth E. (16., 28.), Losonczy (28.), illetve Soltész (20.), Szini (21.)

Nagykanizsa: Szakmeiszter Á. - Horváth E., Kollár, László D., Szakmeiszter J. Csere: Losonczy, Schuller, Szalai D., Koronczai, Pesti A., Novák L., Budai L. Edző: Bagó Gábor.


Igazi meccshangulat és újabb győzelem helyszíne volt a Zsigmondy-csarnok, mely az NFC - ELTE-BEAC NB II-es futsal-meccsnek adott otthont

Fotó: Gergely Szilárd

A kanizsai futsalosok edzője, Bagó Gábor korábban is elmondta, a győzelmek nem szabad, hogy elaltassák csapatát, hiszen az alapszakasz hajrájához érve minden meccsnek külön jelentősége van és a fővárosi egyetemista klub legénysége is jobb annál, mint amiről a tabella árulkodik. Ráadásul az őszről kellemetlen emlékek is fűződtek a kanizsaiak aktuális ellenfeléhez, hiszen Budapesten a házigazdák nyertek 6-3-ra. Be is igazolódott ezúttal is, hogy a BEAC csapata ellen nem könnyű játszani, hiszen gyors játékosaik jó néhány alkalommal remekül kontráztak, s ami legalább olyan kellemetlen lett, a nagykanizsai vezetés után a vendégek az első félidő utolsó pillanataiban egyenlítettek, majd a helyzetet fokozva, rögtön a második elején már a vezetést is megszerezték. Erre jobb választ aztán kívánni sem tudtak volna az NFC oldalán, hiszen amikor egalizáltak, arra rögtön lőttek még egyet – szabadrúgásból, azzal már 3-2 volt a dél-zalaiaknak. A budapestiek aztán nem adták fel, még „vészkapusra” is váltottak, s ha fejben kicsit meg is ijedtek a hazaiak az újabb siker lehetőségétől, a győzelmet már nem engedték ki a kezükből, amivel egyben a táblázat negyedik helyére léptek előre Bagó Gábor tanítványai.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.