Megváltozott a parkolási rend Nagykanizsán

A Muraközi és a Kazinczy utcában, valamint a Zrínyi utca 20 belső udvarában gyakran nem tudtak parkolni az ott élők, így 2019-től már fizetni kell az érintett területeken a parkolásért.

A díjak nem változnak, sőt, a lakók kedvezményes áron vehetik meg az éves bérletet, a zeneiskola közelsége miatt pedig a Muraközi és a Kazinczy utcai parkolókhoz szülői bérlet vásárlására is van lehetőség. Szintén változás, hogy az óév utolsó napjaiban áthelyezték az Erzsébet tér keleti oldalán lévő parkolóautomatát, mivel sokan arra panaszkodtak, hogy nem látták a berendezést. A VIA Kanizsa Zrt. – szintén lakossági panaszok miatt – úgy tervezi, hogy a jövőben a város más területein, például a Herman, a Berzsenyi és a Királyi Pál utcában is fizetőssé teszi a parkolást.

Január elsejétől kettő olyan területet vontunk fizetőzóna hatálya alá, ami eddig is a zónán belül volt, csak lakó-pihenő övezetként volt kijelölve, és elméletileg a lakókon kívül más nem hajthatott volna be. De elég sok lakossági panasz érkezett a tekintetben, hogy idegen autók is bent parkolnak, amit nem nagyon lehetett ellenőrizni, tehát sem a rendőrség, sem a közterület-felügyelet nem nagyon tudta ellenőrizni. Ezért az a döntés született, hogy ezek a területek is legyenek fizetőövezetek, ezáltal kényszerítve azokat az autósokat, akik nem ott laknak, hogy ne hajtsanak be - mondta el Fitos István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója.