Mourinho módszerével

facebook megosztás

Mourinho módszerébe nyerhettek betekintést a kanizsai és környékbeli futballedzők. A tegnap délután tartott szakmai előadáson Bene Ferenc bemutatta az érdeklődőknek Taktikai Periodizáció című könyvét. A Portugáliából származó edzésformáról ez az első magyar nyelven megjelent szakkönyv.

A nagykanizsai labdarúgó-utánpótlást vezető Bene Gábor és a jelenleg az U18-as utánpótlás-válogatottat irányító Bene Ferenc még aktív játékosként ismerték meg egymást. A két sportember barátságának is köszönhető, hogy tegnap a kanizsai futballedzők is megismerhették a dél-amerikai, spanyol és portugál csapatoknál is népszerű edzésmódszert. – Számunkra fontos, hogy az edzőink minél nagyobb tudásra tegyenek szert. Azt gondolom, hogy minden egyes konferencia vagy edzői képzés egy lehetőség arra, hogy valamivel többek legyünk. Én elmondtam már az edzőknek, hogy ebben az évben nagyjából ebben a szellemiségben próbálunk dolgozni – mondta Bene Gábor, az FC Nagykanizsa utánpótlásért felelős szakmai igazgatója.

A vezetőedzőként és szakmai igazgatóként is több NB I-es klubnál szerepet vállaló Bene Ferenc hat évet kutatott és dolgozott a tavaly megjelent könyvén. A szakember a jövőben is szívesen segíti tanácsaival a kanizsai trénereket. – A módszer alapjaiba betekintést nyernek most, és bízom benne, hogy egyfajta gondolkodásra serkenti ez a módszer őket. Nagyon bízom ebben, s ezúton is felajánlom bárkinek, akinek a könyvemmel kapcsolatban vagy akár ezzel a prezentációval kapcsolatban kérdése van, hogy segítek, úgy is, ha már kipróbálta a módszert, és valamilyen meglátása van. Tapasztalatcserére abszolút nyitott vagyok – fogalmazott a szövetségi edző.

Az FC Nagykanizsa felnőtt- és utánpótláscsapatai – akár már az új edzésmódszerek alkalmazásával – jövő hétfőn kezdik a felkészülést a tavaszi szezonra.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.