Nem tetszett neki, hogy buszjegyet kell vásárolni, ezért összerugdalta a helyijáratot

facebook megosztás

Egy ittas fiatalember feledkezett meg magáról tavaly szeptemberben egy zalaegerszegi, helyi járatú autóbuszon. A buszjegy vásárlása okozott neki – ki tudja miért – olyan sérelmet, amely miatt úgy gondolta, hogy az autóbuszon tölti ki mérgét. Nem kellett volna: garázdaság és rongálás miatt áll majd nemsokára a megyeszékhely járásbírósága elé, és az egész bűnügy azzal indul, hogy eleve van 55 ezer forintos rongálási kár… A tavaly ősszel történt büntetőügy részleteiről a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivőjét, dr. Jánky Judit főügyészségi ügyészt kérdeztem.

A 29 éves, zalaegerszegi férfi 2018. szeptember 07. napján, 20 óra körül a zalaegerszegi, Csertán Sándor utcában található buszmegállóban szállt fel ittas állapotban a 10-es számú, helyi járatú buszra. A buszjegy vásárlása kapcsán rögtön konfliktusba is került a buszsofőrrel. Miután a busz elindult, a férfi szidalmazni kezdte a sofőrt és a következő megállóig több alkalommal megütötte és megrúgta a buszvezetőt védő fülke oldalát, ami ettől megrepedt. Amikor a busz a Göcseji úti buszmegállóban megállt, a férfi leszállt, majd hangos szitkozódás közepette a busz elejét kezdte rugdosni. Ezután ököllel esett neki a szélvédőnek: először azt püfölte, majd az ablaktörlő lapátokat „támadta meg”, valamint a bal oldali visszapillantó tükröt is letörte, ezt követően pedig elfutott a helyszínről.

Ezen erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartásával a férfi 55 ezer forintos rongálási kárt okozott az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. sértettnek, amely a nyomozás során nem térült meg. Mindezek miatt a magáról megfeledkezett fiatalember ellen garázdaság vétsége, és rongálás vétsége miatt is vádat emelt a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.