Petőfi Sándor születésének 196. évfordulójára emlékeztek a Deák téren

1823. január 1-én, 196 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor. A Nagykanizsai Polgári Egyesület 17. alkalommal tartotta meg a Petőfi-ünnepet, melyen nemcsak a költő és forradalmár előtt tisztelegtek, hanem kiálltak a nemzeti közösség és az európai keresztény gyökerek mellett is.

– Petőfinek akkoriban olyan politikai törekvései voltak fiatal kora ellenére, amit a mai magyarok is megirigyelhetnének. Olyan vonalat képviselt az akkori politikai életben, amire a mai világban, a mai politikában is nagy szükség lenne. A költőnél megjelent a népiesség és a nemzeti függetlenség eszméje, amiket könnyen át lehet ültetni az aktuális kérdésekbe is napjainkban – mondta el Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke.


Az ünnepség végén gyertyagyújtással emlékeztek a résztvevők a 48. gyalogezred Petőfi alakját is megformázó emlékművénél (Fotó: Gergely Szilárd)

A megemlékezésen nagykanizsai, fonyódi és szombathelyi hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget. Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő elmondta, Petőfi Sándor jó példát mutatott arra, hogyan lehet szeretni a hazát, és mit kell tenni a magyarságért. – Azt hiszem az elmúlt évek megmutatták azt, hogy ezt a példát jó megfogadni és sokat kell tenni annak érdekében, hogy magyarságunkat, azt a kultúrát, azt az örökséget, amit mi eleinktől, őseinktől, apáinktól, nagyapáinktól, nagyszüleinktől örököltünk megtartsuk és tovább tudjuk adni az ifjúságnak, az utánunk következő nemzedéknek – nyilatkozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. Az ünnepség végén gyertyagyújtással emlékeztek a résztvevők a 48. gyalogezred Petőfi alakját is megformázó emlékművénél.