Plébánossá nevezték ki Arányi Zoltánt

facebook megosztás

Plébánossá nevezték ki Arányi Zoltánt. A korábban plébániai kormányzóként szolgáló újudvari pap január elsejével kapta meg kinevezését.

Arányi Zoltán 2015 és 2017 között a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia káplánja volt. Varga László megyés püspök döntése nyomán 2017 óta Újudvar és Homokkomárom plébániáit, valamint az azokhoz tartozó filiákat vezeti. 2018 nyarán szolgálati helyeihez csatolták Gelsét, Gelseszigetet és Kilimánt.


Arányi Zoltánt január elsejével nevezték ki plébánossá (Fotó: Gergely Szilárd)

– A plébániák rendes vezetője normál esetben a plébános a katolikus egyházban. A plébániai kormányzó ideiglenesen látja el a feladatait, amíg nem neveznek ki a plébániára egy plébánost. Ez a gyakorlatban általában úgy történik, hogy ha valaki káplánból lesz egy önálló területnek – például falvaknak – a lelkipásztora, akkor először plébániai kormányzó lesz, ami nem annyira stabil pozíció, ő ugyanis könnyebben áthelyezhető. De ha néhány évig megállja a helyét, kinevezhetik plébánossá, és ezzel beáll a – mondjuk így – normális állapot a plébánia életében, vagyis plébános vezeti – magyarázta Zoltán atya.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.