Rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait

facebook megosztás

A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat rendkívül gyorsan elbírálják majd, a végső beadási határidő lejárta után körülbelül hatvan napon belül kibocsátják a támogatói okiratot sikeres pályázat esetén - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Hozzátette: azt követően napok kérdése, hogy a források az önkormányzatok számlájára kerüljenek.    

Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kapcsán elmondta: a pályázati kiírás megjelenésétől a beadási határidő lejártáig körülbelül hatvan nap telik el minden esetben.     

Kiemelte: ilyen gyors pályázati eljárásrendre még nem volt példa Magyarországon.    

Felidézte: a kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy két másik intézkedés - a mellékúthálózat-fejlesztési program és egy úgynevezett "falusi csok" - elindítása mellett rendkívül jelentős összeget, 75 milliárd forintot biztosít az ötezer lélekszám alatti települései számára az idén, kizárólagosan hazai költségvetési forrásból, 18 különböző célterületen megfogalmazott fejlesztési lehetőségre.     

Ezek jellemzően a közszolgáltatások minőségének javítására vonatkoznak, közöttük mindenféle szolgáltatási, valamint magas-, illetve mélyépítési tevékenység is helyet kapott - közölte.   

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: ekkora összegű támogatási rendszer hazai költségvetési forrásból Magyarország történetében eddig még nem állt rendelkezésre falvak fejlesztésére.         

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta: az előző években a gazdaság erősödése, a költségvetési helyzet függvényében a kormányzat mindent megtett azért, hogy az utakra komoly összegeket fordítson.     

Emlékeztetett: az egyik fontos programként a kormányzat meghirdette, hogy minden megyei jogú várost közvetlenül bekössenek a gyorsforgalmi úthálózatba. Fontos célként tűzte ki azt is, hogy - Ausztriához és Szlovéniához hasonlóan - harminc percen belül Magyarország minden települése elérhető legyen a gyorsforgalmi utak irányába. Ennek érdekében fejlesztések történtek az elmúlt időszakban - közölte.    

Szólt arról is, hogy a Magyar falu program a Modern városok program fejlesztéseivel összefonódva a kormányzati ciklus egyik stratégiai eleme. Csak idén 150 milliárd forint központi költségvetési forrás jut az 5000 lakos alatti településekre, ennek egyharmadát a mellékútvonalak felújítására fordítják majd.  

Gyopáros Alpár kitért arra, eddig már körülbelül egymilliárd forintot költött tervezésre az ezzel foglalkozó intézményhálózat, így idén el fog indulni ezeknek az utaknak a felújítása. Ebben az évben még körülbelül kétmilliárd forint áll rendelkezésre tervezésre, és jövőre is körülbelül 50 milliárd forint jut a 4-5 számjegyű utak felújítására.     

Cseresnyés Péter államtitkár elmondta, hogy 2020-tól az autópályadíj-emelésekből befolyó várhatóan több mint 30 milliárd forintot is ezeknek az alsóbbrendű utaknak a felújítására fordítják.    

Mindezt fontosnak nevezte a turizmus további fejlesztése szempontjából, továbbá amiatt is, mert a kisebb településekről sokan a gazdasági centrumokba, városokba járnak dolgozni.    

Az eseményen kiosztott összegzés szerint 2887 olyan település van Magyarországon, amelyen ötezernél kevesebben élnek: 101 város és 2786 község. Több mint 3 millió ember él ezeken, a lakosság harmada.     

A tervek szerint idén 2200-2400 nyertes pályázatot hirdethetnek a Magyar falu program keretében, azaz minden érintett településen látszódni fognak a fejlesztések, a program eredményei.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.