Sakk diákolimpiát rendeztek a Hevesi-iskolában

facebook megosztás

A városi versenyen három korcsoportban, általános és középiskolás csapatok mérték össze tudásukat.  Nagykanizsán több iskolában folyik sakkoktatás – utánpótlást biztosítva ezzel a városi sakk klubnak. Kercsmarics József, a Zala Megyei Sakkszövetség elnöke szerint egyre több fiatal kap kedvet ehhez a szellemi sporthoz.


A városi versenyen általános és középiskolás csapatok mérték össze tudásukat

– Akik sakkoznak, egész más felfogásban élnek, léteznek, gondolkodnak, ugyanis a sakk egy igazi gondolkodójáték. Ezen kívül megfelelő fizikai állóképesség is kell hozzá, hiszen vannak olyan mérkőzések, ahol négy, öt órát is kell gondolkodni a versenyen. Ha elmegyünk egy egész napos sakkversenyre, ott még hat-hét órát is végig kell ülni és ez egy kisgyereknek nem egyszerű. Ehhez megfelelő állóképesség kell. Nagyon sok olyan sakkozó ifistánk van, akik más sportágakban is jeleskednek, akár úszásban, vagy van olyan, aki vízilabdázik. Aztán különféle atlétika és más sportágakban, mint például a sportgimnasztika sportolnak. Nyilván ezzel azok a gyerekek is sokkal jobban bírják azt, hogy végig üljék és gondolkodják ezt a hosszú időszakot – fogalmazott Kercsmarics József, a Zala Megyei Sakkszövetség elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.