Szidalmazta és megtámadta a strand jegyellenőrét a házaspár – nemsokára a keszthelyi bíróságon magyarázhatják majd a bizonyítványt

facebook megosztás

Nem tudom, hogy a nagy meleg, vagy az elfogyasztott hűsítő miatt „gurult el a gyógyszer” egy házaspárnál a gyenesdiási strandon, de az tény, hogy rátámadtak az egyik jegyellenőrre, csak azért, mert a munkáját végezte. Alaposan belefutottak a pofonba, ugyanis eljárás indult ellenük, és nemsokára a Keszthelyi Járásbíróság előtt magyarázhatják majd a bizonyítványukat. A tavaly nyáron történt bűnügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Gyenesdiás képviselő-testületének az üdülőhely általános rendjéről szóló rendelete szerint a kijelölt diási strandfürdőkbe csak díjfizetés vagy strandigazolvány (helyi lakosok részére kiállított, kedvezményes áron megvásárolható arcképes bérlet) megléte esetén lehet belépni és bent tartózkodni. A strandigazolványt más személy részére átruházni nem lehet, átruházás esetén az igazolvány bevonásra kerül.

A most megvádolt házaspár nő tagja 2018. július 30. napján, 16:50 óra körüli időben jelent meg a Gyenesdiás, Fürdő u. 3. szám alatti „Diási Játékstrandon”. Rendelkezett ugyan a 2018. évre kiállított, névre szóló strandigazolvánnyal, azonban belépéskor – ki tudja, miért – az édesanyja nevére kiállított strandigazolványt mutatta be a jegyellenőrnek. A sértett, aki a nyári időszakban a strandon pénztárosként, illetve jegyellenőrként dolgozott, a beléptetéskor észlelte a más nevére kiállított strandigazolvány jogosulatlan használatát, ezért közölte, hogy azt bevonja. A nő ekkor egyre hangosabban tiltakozott az eljárás ellen, megpróbálta a jegyellenőrtől az elvett strandigazolványt visszaszerezni: kapkodott utána, miközben a sértett bal kézfejét megkarmolta.

A nő, miután mégis bejutott a strand területére, az ott tartózkodó férjének elpanaszolta, hogy a jegyellenőr elvette tőle az édesanyja nevére kiállított strandigazolványt, minek hallatán a férfi is indulatba jött és mindketten a bejárathoz siettek. Ott a férfi nyomban a jegyellenőrt kezdte el hangosan szidalmazni, majd kijelentette, hogy a jegyellenőr egy „senkiházi”, „akit ki fog rúgatni”, majd taknyos diáknak, kurvának nevezte.

Miközben a férfi trágár szavakkal illette a sértettet, testközelbe került vele, aki emiatt hátrálni kényszerült. A sértett közölte ismét, hogy szabályszerűen járt el a jogosulatlan bérlet-használat miatt, és közölte azt is, hogy nem diák, hanem fogyatékos gyermekekkel foglalkozó pedagógus. Ennek hallatán a házaspár még inkább feldühödött: a férfi megragadta a sértett bal felkarját, míg a nő pedig, a bal arcfelét – tenyérrel – szándékosan megütötte.

A házaspár kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a jelenlévőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen. Mindezek miatta Keszthelyi Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Balaton-parti város járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.