Szövetségese a valóság

facebook megosztás

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott január 10-én Magyarország miniszterelnöke. Az újságírók főként a gazdaságról és a migrációról kérdezték. Orbán Viktor válaszaiból válogattunk.


Minden jó, ami a migráció megállítását szolgálja, és minden rossz, ami magunkra húzná a migrációt (Fotó: MTI)

Simon Zoltán (Bloomberg) kérdésére így reagált:„…könnyű lenne széttárni a karunkat, és azt mondani, hogy egy olyan ország, amely a GDP-jével nagyjából azonos arányú vagy ahhoz közelítő exportteljesítményre képes, tehát egy rendkívül nyitott gazdaság, a nemzetközi gazdaság hullámveréseinek az átlagosnál jobban is ki van téve. Ez ugyan igaz, de én erre sosem szeretnék hivatkozni, és ezzel nem akarok takarózni. Mert a magyar gazdaságpolitikának az a sors jutott, hogy akármennyire is exportorientáltak, nyitottak is vagyunk, mégis a 4 százalékos gazdasági növekedést egy kedvezőtlen gazdasági klíma mellett is meg kell célozni. … És nyitottság ide, nemzetközi gazdaság oda, mindent meg fogunk tenni, hogy legyen 4 százalékos, legalább 4 százalékos gazdasági növekedésünk, mert mi hiszünk abban, hogy az akaratnak is van szerepe, nemcsak a körülményeknek.”

Peter Murphy (AFP) kifogásolta, miért mindig a migráció a kormány témája, Orbán megindokolta: „…azt a történelmi tényt nem tehetjük zárójelbe, sőt felelősségnek, saját felelősségemnek érzem, hogy felszínen tartsam, hogy a migráció lesz a következő tizenöt-húsz évben is a legnagyobb sorskérdése a kontinensnek és azon belül Magyarországnak. Tehát nekem az a meggyőződésem, hogy miután a demográfiai tendenciák nem változnak meg, az afrikai népesség nőni fog, Afrika népességmegtartó ereje nem nő olyan gyorsan, mint a népessége, Ázsia népességmegtartó ereje nem erősödik olyan gyorsan, mint a népessége, ezért nekünk, európaiaknak arra kell berendezkednünk, hogy a következő tíz-húsz évben folyamatos külső migrációs nyomás mellett fogjuk élni az életünket. … Ezért én azt gondolom, hogy helyes, hogyha a mindenkori magyar kormány ezt a kérdést nem engedi leesni az asztalról. …Minden jó, szerintem, ami a migráció megállítását szolgálja, és minden rossz, ami magunkra húzná a migrációt.”

Herczeg Márk (444) a sajtóviszonyokról faggatta, a miniszterelnök megvallotta: „Én minden nap úgy élem az életemet, nekem az a képzetem van a magyar realitásról, hogy Magyarországon ma baloldali-liberális és kormányellenes médiatöbbség van. Ezt én egy ténykérdésnek tekintem. Indulat nélkül mondom, nincs bennem harag, nem rázom az öklömet, egész egyszerűen, mint ahogy reggel fölkel a nap, én is fölkelek, és azt látom, hogy a mai napon is ellenszélben fogok dolgozni. … És szerintem jó, hogyha a mindenkori kereszténydemokrata, jobboldali magyar miniszterelnök arra készül, hogy ez még hosszabb ideig így is lesz. A választási eredmények azt mutatják, hogy ilyen körülmények között is lehet sikert elérni.”


A választási eredmények azt mutatják, hogy ilyen körülmények között is lehet sikert elérni (Fotó: Youtube)

Valerie Hopkins (Financial Times) a lengyel–olasz, illetve Varsó–Róma tengelyről kérdezte, Orbán felidézte, Salvini az ő hőse:„... És ez jó hír nekünk, az Európai Néppártnak is, mert megmondom őszintén, én is torkig vagyok már azzal, hogy az Európai Néppárt, amikor szövetségeseket keres, akkor kizárólag bevándorláspárti irányban keresi ezeket a szövetségeseket, hol a liberálisok, hol a szocialisták személyében. Kívánom Európának, hogy legyen olyan, az Európai Néppárttól jobbra álló Róma–Varsó tengely, vagy nevezzük akárhogyan, politikai erő, amely kormányképes, felelősségteljes és bevándorlásellenes, és hajlandó együttműködni az Európai Néppárt bevándorlásellenes erőivel.”

(Forrás: miniszterelnok.hu)

Papp János válogatása

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.