Új fafaragás díszíti a kiskanizsai Milleniumi Emlékparkot

facebook megosztás

Horváth Ferenc gyerekkorában sajátította el a mesterséget Popellár Jenőtől, és azóta is hódol szenvedélyének. Főként a téli időszakban készíti használati- és dísztárgyait, melyeken visszatérő motívum a címer. A Puncs Fagyizó tulajdonosa elsősorban családtagjainak, barátainak kedveskedik faragásaival. Horváth Ferenc elmondta, hogy a horgászás mellett a fafaragás jelenti számára az igazi kikapcsolódást.  – 2014-ben, Dávidovits Laci barátommal faragtuk ezt a Petőfi-alakot. Úgy gondoltam, hogy egy magyar címert szeretnék rá készíteni. Ez hársfából készült, és a télen csináltam meg. A héten került fel – mondta Horváth „Mákos” Ferenc.


Horváth „Mákos” Ferenc ezúttal egy címert készített a Petőfi Sándort ábrázoló faragás mellé

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.