Vince napi pincejárás

facebook megosztás

A Vince-napi időjárásból pedig akár a szőlőtermés minőségére és mennyiségére is lehet következtetni. Vince-vesszőt vágott a letenyei Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesületének elnöke. A hagyományokat követve a vendégek elvittek egy-egy vesszőt, amit meleg szobában vízbe állítanak. A régiek a hajtások alapján következtettek arra, mikor érdemes elkezdeni a metszést. - A Vince napi hagyomány a magyar borászatban a rendszerváltás után éledt újjá, bár előtte is megvolt. Én úgy gondolom, az év során azoknak a védőszenteknek az ünnepét, akik a szőlőtermelők munkáját védik, akikhez a gazdák fohászkodnak, meg kell ünnepelni – Vince az első - mondta el Somogyi András a szervező egyesület elnöke.


 

A Letenye-környéki hegyhátakon 1990 óta megszervezik a Vince-napi pincejárást, amelyre ezúttal csaknem hatvanan érkeztek. A vendégek nemcsak a szőlőskertekben jártak, hanem bort is kóstolhattak. - Kistermelő vagyok, a mennyiséget illetően nem sok a borom, de viszont, ahogy hallottam, a vendégeim meg voltak elégedve a minőséggel - fogalmazott Kertész István. Vince napja január 22-én, kedden lesz. A néphagyomány szerint, ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.