Visszakerül az államhoz egy részvénycsomag a Balatoni Hajózási Zrt.-ből

facebook megosztás

Visszakerül az államhoz az önkormányzati tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt.-ből (Bahart) egy 1,424 milliárd forint névértékű részvénycsomag, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolhatja - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.    

Az érintett településekkel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyeztet az átadásról. A kormányhatározat alapján az ingyenes átadás mellett elengedik az önkormányzatokat terhelő, 1,424 milliárd forintos tőkejuttatási kötelezettséget, ezzel részlegesen helyreáll a 2008-as részvényátruházás előtti állapot.    

A változtatást a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladataival, a személyhajózás, a komp- és révközlekedés, a kikötők és strandok működtetésével, valamint az ehhez kapcsolódó korszerűsítésekkel kapcsolatos állami szerepvállalás erősítésének szükségességével indokolták.    

Az MTI korábbi információ szerint a 21 balatoni önkormányzat 2008-ban vált a Bahart 100 százalékos tulajdonosává, amikor bizonyos feltételekkel ingyen kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a már korábban  megkapott 51 százalékos részesedésük mellé. Az állam akkor a vagyonjuttatásért cserébe kötelezte a településeket, hogy 580 millió forintos tőkeemelést hajtsanak végre, majd 2012. október végéig 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban részesítsék a hajózási társaságot. Az érintett önkormányzatok kérésükre öt év haladékot kaptak a tulajdoni hányaduk arányában fizetendő tőkeemelésre, ezt a határidőt többször is módosították, a legutóbbi határidő 2019. január 31. volt.    

A fizetési kötelezettség miatt az elmúlt években több önkormányzat is szabadulni igyekezett a hajózási részvényei zömétől, amit a tulajdonosok csak egymás között adhattak-vehettek. Siófok viszont lelkes felvásárló volt, így a kezdeti 20 százalékos tulajdoni hányada mára közel 44 százalékra nőtt.    

A 4 milliárd forintos törzstőkéjű, közfeladatokat is ellátó társaság 2017-ben mintegy 2,8 milliárd forint bevételt ért el, adózás előtti eredménye 143 millió forint volt.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.