Zalaikumok

A Zala Megyei Értéktár Bizottság 15 kategóriában vett lajstromba úgynevezett „zalaikumokat”. Az okleveleket egyesületek, kórusok, civil szervezetek és elkötelezett hagyományőrzők vehették át - értékmentő munkájukért. - Ezt a munkát meg kell köszönni, és köszönet a Zala Megyei Közgyűlésnek is, hogy megalkotta ezt. Meg kell köszönni minden egyes embernek a munkáját, akik nem csak az értéket őrzik és ezt felmutatják, valamint sokak számára ismertté teszik – hanem meg kell köszönni azoknak a munkáját, akik ezeket az értékeket a Zala Megyei Közgyűlés irányába eljuttatják. Azokat, akik figyelemre érdemes tevékenységet végeznek, vagy figyelemre érdemes dolgot hoznak létre - mondta el Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.


Zala Megyei Érték lett a Zalagyöngye Táncegyüttes is (fotó: Gergely Szilárd)

Az Országgyűlés 2012-ben alkotta meg a hungarikum törvényt, ezt követően kezdték meg működésüket a megyei és a települési értéktár bizottságok. - Minden tiszteletem azoké az embereké, akik ezeket az értékeket felkutatják, elénk teszik. Olyanokat tesznek elénk, amelyek közül valamelyiket ismerünk, de van, amit nem. Higgyék el, a répát például az ország másik részében - fogalmazott Bene Csaba a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke. A díjátadó ünnepségen a Zalagyöngye Táncegyüttes lépett fel, amely idén bekerült a megyei értéktárba.