25 órányi Wass Albert

facebook megosztás


12. alkalommal hirdették meg a 25 órás Wass Albert felolvasó maratont

A 12. alkalommal meghirdetett szépirodalmi akcióhoz az egész Kárpát-medencéből, sőt, még a tengerentúlról is csatlakoztak. A Thúry Vitézlő Oskola vezetői is fontosnak tartják ezt a kezdeményezést, hiszen véleményük szerint az erdélyi költőóriás írói hagyatékának ápolása egyaránt ápolja a lelket és a szellemet. A vitézlő közösség tagjai – szokásukhoz híven – idén sem csak Wass Albert-művekből olvasnak, a magyar irodalom legnagyobbjai mellett kortárs szerzők művéből is elhangoznak részletek. A szombat este hét óráig tartó felolvasó maraton megnyitóján részt vett Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.