36 milliárd

Ennyiből gazdálkodhat Nagykanizsa. A humán bizottság is támogatta a város költségvetéséről szóló rendelettervezetet. A délutáni soron kívüli ülésen az is elhangzott, hogy a Modern Városok Program három nagy beruházásának anyagi feltételei már adottak, így 2019 az építkezés éve lesz Nagykanizsán. A 2019-es költségvetési rendelettervezetben – egyebek mellett – bölcsődék, óvodák felújítása, valamint a tavalyinál nagyobb mértékű sporttámogatás is szerepel. A tagok a tavalyi költségvetési rendelet módosításáról szóló javaslatot is egyhangúlag támogatták, csakúgy, mint a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatáról szóló előterjesztést.  A város önkormányzati képviselői holnap üléseznek, a bizottságok által megvitatott előterjesztésekről is akkor szavaznak.