A cégvezetéshez ugyan nem értettek, de a sikkasztás annál jobban ment nekik

facebook megosztás

A cégvezetéshez nem értettek az újdonsült tulajdonosok, ez hamar bebizonyosodott, nem úgy a cég javainak törvénytelen megszerzéséhez: ugyanis ez utóbbi kitűnően sikerült nekik. Okoztak is vele majd 20 millió forintos kárt, ami „persze” utóbb sem térült meg. A vádemelésig jutott büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Egy zalaegerszegi székhelyű kereskedelmi és szolgáltató Bt. üzletvezetőjének halálát követően, 2011. február 03. napjától a Bt. üzletvezetője a korábban is beltag I.rendű terhelt –egy nő – lett, míg a Bt. tényleges gazdasági tevékenységének irányítását pedig, a nő megbízása alapján a bűnügy II. rendű terheltje –egy férfi – látta el. A Bt. cégjegyzék szerinti főtevékenysége épület, híd alagút, közmű és vezetékek építése volt.

A régi főnök halála után a Bt.– részben az I. és II. rendű terheltek szakmai és üzleti tapasztalatlansága miatt – már veszteségesen működött, ezért a vádlottak elhatározták, hogy a céget értékesíteni fogják. Ennek érdekében, 2012. év végén felkerestek egy ügyvédet, majd az ügyvéd közreműködésével 2012. december 15. napján a női terhelt – gyermekei nevében is eljárva – a Bt. üzletrészeit értékesítette egy magyar és egy ukrán állampolgár részére. Az új társasági szerződés bejegyzését a cégbíróság végül elutasította, így a Bt. üzletvezetője továbbra is a női terhelt maradt, majd a cégbíróság elrendelte a Bt. kényszertörlését.

A két vádlott sem az üzletrész átruházási szerződés megkötésével egyidejűleg, sem pedig a későbbiekben nem adta át az előbb említett, új tulajdonosok részére a Bt. könyvelési iratait, sem a még folyamatban lévő megbízásainak teljesítésére vonatkozó adatokat, sem a bankszámlán még rendelkezésre álló pénzügyi, sem pedig a még meglévő, tárgyi eszközöket. Ehelyett a Bt. még meglévő tárgyi eszközeit – jellemzően munkagépeket, személy- és tehergépkocsikat – az üzletrész átruházási szerződés megkötését követő, egy héten belül az alábbiak szerint értékesítették:

  • a Komatsu WB-932 típusú lassú járművet 2012. december 20. napján 5.080.000 Ft bruttó vételárért; 
  • a Schwarzmüller TKA/E típusú tehergépkocsit 2012. december 21. napján 3.810.000 Ft bruttó vételárért; 
  • a Tátra 815 P 13 típusú tehergépkocsit 2012. december 21. napján 1.905.000 Ft bruttó; 
  • a Peugeot Boxer típusú kistehergépkocsit 2012. december 21. napján 1.016.000 Ft bruttó vételárért; 
  • a Suzuki Swift típusú személygépkocsit 2012. december 21. napján 317.500 Ft bruttó vételárért; 
  • a Toyota Hiace típusú kistehergépkocsit 2012. december 21. napján 1.016.000 Ft bruttó vételárért; 
  • a VW Transporter típusú kistehergépkocsit 2012. december 21. napján 1.016.000 Ft bruttó vételárért; 
  • a Toyota Hilux típusú kistehergépkocsit 2012. december 21. napján 2.540.000 Ft bruttó vételárért

Ezzel a férfi és a nő 16 millió 700 ezer forintos kárt okozott, amely utóbb sem térült meg. Szintén nem térült meg az a 2 millió forintnyi kár sem, amelyet 2012 decemberében és 2013 januárjában a nő okozott a cégnek, azzal, hogy a Bt. számláján még fellelhető pénzösszegeket felvette, majd a számlát megszüntette. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség sikkasztás büntette miatt emelt vádat a nő és a férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.