A Cserháti-iskola végzőseire is feltűzték a szalagot

A végzős osztályok kisfilmjeivel kezdődött a szalagavató ünnepség a Russay Olivér csarnokban. A videók az elmúlt évek vidám és emlékezetes pillanatait elevenítették fel. – Nagyon büszke vagyok mind az osztálytársaimra és magamra, valamint nagyon köszönöm a tanár uraknak és -nőknek, akik erre felkészítettek. Ez a tizenkettedik év is egy nagyon komoly esemény számunkra, hiszen itt dől el, hogy továbbtanulhatunk-e vagy sem – mondta el Horváth Norbert, a Cserháti-iskola végzős tanulója. 


Az ünnepséget keringővel zárták a végzős évfolyamok

Az elválást is szimbolizáló szalagok kitűzése után az intézmény igazgatója beszédében minden végzősnek felelősségteljes és boldog életet kívánt. – Ez egy ünnep. Egy ünnepi esemény, hiszen kisgyerekből – mivel jószerével kisgyerekként kerültek az intézménybe – felnőtt férfiak lettek. Időnként ez nem látszik, de azért csak-csak azok lettek és dönteniük kell lassan a sorsukról. A felnövekvés ünnepe, a jövő ünnepe és a fiatalság ünnepe. Az egyik legfontosabb felkészülés előtt állunk, ez az érettségi, illetve a szakmai vizsgára való felkészülés – fogalmazott Péterváriné Kiss Sarolta, a Cserháti-iskola igazgatója. A végzősök egy-egy szál virággal köszönték meg tanáraiknak és szüleiknek az elmúlt években nyújtott segítséget és támogatást, majd az ünnepséget keringővel zárták.