A NaGESZ feladatainak átszervezéséről

facebook megosztás

Átszervezik a NaGESZ feladatait, és idővel ki is vezetik a szervezetet a rendszerből – erről döntöttek a soron kívüli közgyűlésen. A Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet 2014-es megalapítása óta több jogszabályi és intézményi változás is történt, ami időszerűvé tette a működésének felülvizsgálatát. A NaGESZ munkatársai, illetve tevékenységének egy része a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.-hez, valamint a polgármesteri hivatalhoz kerül az év első felében.


A NaGESZ feladatainak átszervezéséről a soron kívüli közgyűlésen született döntés a napokban

– A NaGESZ feladata az intézmények – kulturális-közgyűjteményi intézmények, bölcsődék, óvodák – fenntartó társulások könyvelése, kontrollingja, közétkeztetéssel kapcsolatos feladatok ellátása és az intézményi karbantartás. Két éve az általános és középiskolák elkerültek tőlük, és jelen pillanatban úgy látjuk, szét kellene választani ezeket a feladatokat, és a NaGESZ-t kivezetni. Ez alatt azt értem, hogy a karbantartással kapcsolatos feladatok a dolgozókkal együtt átkerülnének a VG Zrt.-hez március végén, a könyveléssel foglalkozó kollégák pedig a polgármesteri hivatal gazdasági osztályára – tájékoztatott Dénes Sándor polgármester.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.