Áldás a szeretetkapcsolatokra

Áldást kaptak és hálát adtak a szerelmesek. Vasárnap délelőtt az evangélikus és a református istentiszteleteken, este pedig az Alsóvárosi templomban erősíthették meg kapcsolatukat a párok. Bár a Házasság hete véget ért, a Szerelmes kalandtúra még egy hónapig várja izgalmas programokkal a vállalkozó kedvűeket Nagykanizsán.

Ady Endre versével köszöntötte a párokat Hella Ferenc a vasárnap délelőtti istentiszteleten. A református lelkipásztor áldását kérte a szerelmesekre, a jegyesekre és a házasokra. „Ahol a legerősebb szeretet jelen van, mindig találunk megbocsátani valót. Ahol a legerősebb szeretet jelen van, derűsen viseljük egymás rossz napjait. Ahol a legerősebb szeretet jelen van, az évek ösvényén kézen fogva kísérjük egymást”, hangzott el.

 


Vasárnap a protestáns gyülekezetekben is megáldották a szerelmeseket.
Felvételünk a református templomban készült

Hella Ferenc ugyanakkor hozzátette: azokról sem szabad elfeledkezni, akik egyedül, magányosan élnek, hiszen nekik is szükségük van támogatásra, megerősítésre a mindennapokban.

Az Alsóvárosi templomban idén is megtartották a szerelmesek miséjét, amelyen elhangzott: sok minden kell a boldog emberi kapcsolatokhoz, de a legfontosabbat itt, a templomban lehet megkapni: itt lehet ugyanis találkozni Jézussal, aki maga a szeretet Isten által, fogalmazott Csorba Tamás.

– Merünk-e szeretni? És tudunk-e? Képes vagyok-e arra, hogy a szeretetben feláldozzam magam? Ha ezt meg tudom tenni, boldog leszek a kapcsolatomban. Ha nem tudom ezt megtenni: ha csak kapni akarok, kivenni a kapcsolatból, akkor boldogtalanná válok – mondta a plébános.


A párok kapcsolatukban megerősödve térhettek haza a szerelmesek miséjéről

A szentmise végén a párok együtt, kézen fogva kérték Isten áldását, és erősítették meg kapcsolatukat. Bár a Házasság hete országos rendezvénysorozat vasárnap véget ért, a Szerelmes kalandtúra még egy hónapig várja izgalmas programokkal a vállalkozó kedvűeket Nagykanizsán – a szerelmesek miséje is ennek volt az egyik állomása, amelyen a párok pecsétet szerezhettek a randilevelükbe.