Áldásokban gazdag hétvége jön

facebook megosztás

Gyertyaszentelésre és balázsáldásra is várják a híveket a hétvégén.

Szombaton arra emlékezik a katolikus egyház, amikor bemutatták a jeruzsálemi templomban a kis Jézust, és az agg Simeon „a világ világosságának” nevezte őt. A misék elején megszentelt gyertya a Megváltót szimbolizálja. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén például a Felsőtemplomban is lesz lehetőség gyertyát vásárolni és szenteltetni, vasárnap pedig Szent Balázs közbenjárását kérhetik a hívek.


Dr. Bogár Gáspár káplán átadja a megszentelt gyertya fényét az egyik hívőnek.
Felvételünk tavaly készült a Felsőtemplomban

– Magam is tapasztaltam, amikor még gyerek voltam, hogy például a nagy nyári viharok idején a nagymamám elővette a szentelt gyertyát, meggyújtotta, és imádkozott: kérte a Teremtőt, hogy kerüljék el a természeti csapások. Nagyon sok helyen a haldokló mellé égő szentelt gyertyát tesznek, vagy a kezébe adják. Másnap, vasárnap lesz balázsáldás. Szent Balázs alakja közismert: ő egy püspök volt, aki a hagyomány szerint egy halszálkától fuldokló gyermeket megmentett – mondta el kérdésünkre Szűcs Imre, a Felsőtemplom plébánosa.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.