Az egyház élő és fiatal valósága…

Rávezetni a fiatalokat, hogy nyitottabbak legyenek, fejlődjenek a szeretetben, és egyre jobban megismerjék Jézust – ezzel a küldetéstudattal tértek haza a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó magyar résztvevői Panamából. A zarándokok közt volt a zalaújlaki Antal Zsolt is, aki másodmagával képviselte a kaposvári egyházmegyét Közép-Amerikában.


Ferenc pápa azt mondta: A fiatalok nem a jövő: ők Isten jelene

A világtalálkozó január 22-én kezdődött Panamavárosban, azonban Antal Zsolt és egyházmegyei zarándoktársa, Radnai Kinga már napokkal korábban megérkezett Közép-Amerikába, hogy részt vegyen a Costa Rica-i előtalálkozón is. Az úgynevezett missziós hét programjai, csakúgy, mint maga az IVT, Szűz Mária igenjét állították a középpontba. Zsoltékra a lelkiségi alkalmak mellett az a kultúra is mély benyomást tett, amivel a latin-amerikai országban találkoztak.

– Közép- és Dél-Amerika roppant vallásos térség, Panamában a lakosság mindössze 4,5 százaléka nem sorolja magát semmilyen felekezethez. A többiek keresztények, javarészt katolikusok – hangsúlyozza az esztergomi szeminarista. – Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy ők mennyire másként élik meg a hitüket, mint mi, európaiak: a keresztény identitásuk átjárja a mindennapjaikat, a kultúrájukat és a gondolkodásukat. Náluk nem a tárgyak, hanem az emberi kapcsolatok állnak az első helyen. Ez abban a közvetlenségben és nyitottságban is megmutatkozott, amivel minket, zarándokokat fogadtak.

A mintegy negyven fős magyar delegáció semmihez nem fogható, sajátos hangulatú lelki programokon vett részt a missziós héten és a világtalálkozón. A szentmiséken a közösség hangosan énekelt és tapsolt, a keresztút már-már karneváli felvonulásra emlékeztetett, a rózsafüzér titkait pedig a dramaturgia és a tánc eszközeivel jelenítették meg a rendezvényen résztvevő nemzetek képviselői. A találkozóra a világ minden pontjáról érkeztek fiatalok, a zárószentmisén hatszázezren voltak.

– Magyarországról minden egyházmegye támogatta két-két fiatal kiutazását, de a mi csoportunkon kívül más magyarokkal is találkoztunk. Panamában a katekéziseket Böcskei László nagyváradi megyés püspök tartotta nekünk és a Romániából érkezett csapat tagjainak: erdélyi magyaroknak, valamint görögkatolikus és római katolikus románoknak. László atya magyar és román nyelven is misézett, jó volt ilyen formán is megélni az egységünket. Biztatott, hogy minél nagyobb számban képviseljük az anyaországot a csíksomlyói pápalátogatáson, és ő is megígérte, hogy hasonlóan lelkesen készülnek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amit 2020-ban Budapesten rendeznek.

Panamavárosban az egyház élő és fiatal valósága testesült meg, fogalmaz a zalaújlaki papnövendék. Az IVT-re Ferenc pápa is ellátogatott, aki hangsúlyozta: nem a holnapról kell álmodozni, hanem megélni a mát. Tétova várakozás helyett cselekvésre buzdította a keresztényeket.

– A fiatalok nem a jövő: ők Isten jelene – idéz a homíliából Antal Zsolt. – A Szentatya kérte, ne arra várjunk, hogy egyszer csak történik valami az életünkben… Azt mondta, a felnőtteknek komolyan kell venniük a fiatalokat, nekünk pedig fel kell tennünk a kérdéseinket.Ha szükséges, kérdőjelezzük meg magunkat. Legyünk elég bátrak nagyot álmodni, vagy adott esetben a komfortzónánkat elhagyni. Induljunk el az utunkon, ahogy Mária is elindult Erzsébethez, noha nem tudta, hogy az angyal szavai valóságosak voltak-e.

Zsolt és Kinga folyamatosan tájékoztatta a kaposvári egyházmegye ifjúságát a panamai eseményekről. Rövid videókon jelentkeztek be, amikben arra buzdították nézőiket, hogy írják meg imaszándékaikat. Társaikkal együtt életre szóló élményekkel gazdagodva, más emberként tértek haza. Azzal a küldetéstudattal, hogy a magyar fiataloknak átadjanak egy kis lendületet és lelkesedést abból, amit Közép-Amerikában megtapasztaltak. A következő IVT 2022-ben, Lisszabonban lesz.

Nemes Dóra