Bemutatták a Zalaerdő turisztikai fejlesztéseit

facebook megosztás

A Hevesi Sándor Művelődési Központtal közösen szervezett előadássorozat az erdő és az ember kapcsolatát szolgálja.  

Az előadások a Zalaerdő és a természetjárók érdekeit is szolgálják. Két héttel ezelőtt az erdő- és vadgazdálkodás volt a téma, tegnap pedig a környékbeli erdei kirándulóhelyekről és a Zalaerdő turisztikai fejlesztéseiről, valamint a cég közjóléti tevékenységéről volt szó. – Mindig az a probléma, hogy hova menjünk kirándulni akár a nyugdíjasklubbal, akár a kertbarátklubbal – ami nincs nagyon messze. Ebből jött az az ötlet, hogy ezzel a kérdéssel forduljak a Zalaerdő munkatársához - fogalmazott Horváthné Gelencsér Edit, intézményegység-vezető.

A Zalaerdő közjóléti tevékenysége összetett, van turisztikai, de például oktatási része is. A tegnapi előadásban főleg az erdei élményekről esett szó, így szóba kerültek a szálláshelyek, a különféle programok és a kisvasutazás is. – Nemcsak a Zalaerdő Zrt. tett lépéseket ezügyben, hanem a 22 állami erdőgazdaság közös erővel próbál azon dolgozni, hogy megnyissuk az erdőket a látogatók előtt. Nyilván bizonyos keretek között és bizonyos szabályok szerint, hiszen nagyon fontos az, ha csak egy csoport, vagy csak néhány ember belép az erdőbe, akkor tudjon viselkedni, tudja tisztelni a természetet. Megpróbáljuk ezt úgy átadni az embereknek, hogy lássák, mekkora érték van a kezünkben - tette hozzá Steyer Edina PR-ügyintéző.

A Zalaerdő Zrt. szezonális programjai hamarosan elkezdődnek, ezekről a cég internetes felületein lehet részletes információkat találni.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.