Egészségnap volt a Mező-gimiben

facebook megosztás

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium 11. évfolyamos biológia fakultációs diákjai is indultak a Semmelweis Egészségversenyen, melynek feladatai között szerepelt az egészségnap megszervezése. A mezős diákok részvételét az iskola és több szervezet is támogatta. – Külön köszönöm a tankerületnek a támogatást, illetve a Vöröskereszt munkatársainak, kolléganőmnek, Virovecz Ildikó védőnőnek, hogy ezt a napot lehetővé tették. És remélem, a tanulóink, akik részt vesznek a nap folyamán, gazdagodnak – mondta el Kispál József biológia tanár.

A gyakorlati és elméleti bemutatókon az intézmény összes diákja részt vehetett a tanórák közti szünetekben. – Mint biológia faktos, nagyon fontosnak és hasznosnak tartom ezt az egészségnapot, hiszen megtekinthettük a mellkaskompressziót, és különböző vérzéseket is láthattunk. Mivel érettségizek biológiából, ezért ezt egy nagyon hasznos napnak tartottam, hiszen sokat tanulhattam belőle – fogalmazott Mércz Sarolta. Azok a mezős diákok, akiknek tegnap biológiaórájuk volt, egy-egy órában az egészségvédelem és az egészségmegőrzés legfontosabb ismereteit is elsajátíthatták. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.