„Felkerül az i-re a pont” – Költségvetés rekordösszeggel

facebook megosztás

2019-ben minden eddiginél több pénzből, 36 milliárd forintból gazdálkodik Nagykanizsa. A soron kívüli közgyűlésen elhangzott: a költségvetés fenntartható módon biztosítja a város idei működését és a fejlesztési tervek – köztük a Modern Városok Program nagyberuházásainak – megvalósítását.


A sport- és rendezvénycsarnok megépítésével régi álom válik valóra

2018-hoz képest újabb tízmilliárddal nőtt Kanizsa büdzséje. A testületi ülésen Bizzer András, a pénzügyi bizottság elnöke azt mondta: az ötéves ciklus végéhez közeledve, ezzel a költségvetéssel felkerül az i-re a pont, mivel a rekordösszeg – 36 milliárd forint – jelentős részét a nagyberuházásokra szánt kormányzati források teszik ki. Ez azt is jelenti, hogy a hosszas előkészületeket követően hamarosan elkezdődhet az operatív munka.

– A Modern Városok Programon belül a multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokra ebben az évben 8,7 milliárd forintot, az uszodafejlesztésre 6,1 milliárdot,a ferences kolostor felújítására és a látogatóközpont kialakítására 4 milliárdot fordítunk a tervek szerint – sorolta. – A kiemelt projektek közt szerepel a „Zöld város – Zöld Nagykanizsa” is, amelynek keretében idén 1,3 milliárd forintot szánunk a zöldinfrastruktúra-hálózat fejlesztésére az Eötvös, a Széchenyi és a Deák téren, valamint a Szent József-templom körüli és a Pannon Egyetem nagykanizsai kampusza előtti közterületen.

A kiadások kapcsán elhangzott: a korábbiakhoz hasonlóan a város most is növelné a vállalkozások munkahelyteremtési és beruházási kedvét: előbbit 50, utóbbit 60 millió forinttal ösztönözné. Jelentős összeget különített el ezen kívül a gazdaságfejlesztésre,csakúgy, mint az egészségmegőrzésre – így például a 6-32 hetes korú, kanizsai kisgyerekek rotavírus elleni védőoltásának finanszírozására.

– Pozitív eredményeket várunk attól is, hogy a verseny- és élsportra idén 30 millió forinttal többet, összesen 92 millió forintot költünk – fogalmazott a képviselő. – Emellett kiemelten támogatjuk a diáksportot, hiszen fontos, hogy a fiataloknak minél több lehetőségük legyen a rendszeres mozgásra, és a különböző versenyeken való részvételre.

A kulturális és a szociális szféra költségei mellett a tervezet kitért egyebek mellett a szakképzési és a felsőoktatási ösztöndíjra, illetve a Bursa Hungarica-támogatásra, valamint az önkormányzati projektek keretében megvalósuló bölcsőde- és óvodafejlesztésekre, kerékpáros beruházásokra, út- és járdafelújításokra.Az ülésen szintén szó esett a térfigyelőkamerarendszerről, amelynek üzemeltetéséhez 5, tervezett bővítéséhez 20 millió forinttal járul hozzá a város.

Az elhangzottakhoz Dénes Sándor polgármester hozzátette: a tervezett fejlesztésekhez 2019-ben sem kell felvenni hitelt, de a költségvetés stabilitását szolgálják a várhatóan 151 millió forint értékű kamatbevételek is. Ugyanakkor hangsúlyozta: a biztos működés feltétele a takarékos gazdálkodás. A költségvetéstervezetet, amelyről több fordulóban egyeztettek az intézmények és a gazdasági társaságok vezetőivel, 10 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadta a közgyűlés.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.