Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte a Szepetneki Nefelejcs Egyesület

facebook megosztás

A születésnapi rendezvény egyben dalostalálkozó is volt, amelyen fellépett – mások mellett – a Fűzvölgyi Dalostársak kórusa és a horvátországi Veseli Zbor is. Majd’ egy tucat dalárda gyűlt össze a Királyi Pál ÁMK-ban, hogy együtt ünnepelje a szepetneki kórus születésnapját. Az egyesület Dél-Zala egyik legelső és legnagyobb tradíciókkal bíró dalköre. – Akkor még, amikor megalakultunk, nagyon kevés volt a klub, ezt meg kell hagyni. S mi ezt elkezdtük március 5-én, s rá egy évre, 2000. március 5-én, majd azt követően minden évben ilyen tájban szoktuk megrendezni a dalostalálkozót. Most is 180 fővel csináljuk ezt a rendezvényt - mondta el Grabant Jánosné a Szepetneki Nefelejcs Egyesület vezetője.

A szepetneki Nefelejcs szoros barátságot ápol több egyesülettel, így a Fűzvölgyi Dalostársakkal is. – A dalszeretet hozott össze bennünket. Mindannyian nagyon-nagyon szeretünk énekelni. S nagyon jó társaságunk van, falunapokon szoktunk szerepelni - fogalmazott Schmidt Józsefné a Fűzvölgyi Dalostársak tagja.

Vlasicsné Fischl Timea is köszöntötte a Nefelejcs Egyesület tagjait. Szepetnek polgármestere kiemelte: büszke arra, hogy a településen rendkívül aktív a kulturális élet. – Örömömre szolgál, hogy sok aktívan működő egyesület van a faluban. A Nefelejcs is egy kiemelkedő helyen van, s nagyon jó a kapcsoltunk velük - mondta Vlasicsné Fischl Tímea Szepetnek polgármestere. A dalárdák fellépése előtt a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke, Pácsonyi Imre emléklappal ismerte el a Szepetneki Nefelejcs Egyesület munkáját. A 15. kórustalálkozón a hagyományos magyar népdalok mellett különlegességekkel is készültek a dalkörök. 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.