GasztroKanizsa: Fánk, bukta és darázsfészek egy alaptésztából

facebook megosztás

Gyenese Endréné Marika a sütőben sült fánk receptjét továbbgondolta, s ily módon egy helyett háromféle süteményt készített ebédre a rakott kelkáposzta mellé.


Gyenese Endréné Marika egyből – hármat készít… (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Az aranylakodalma megünneplésére készülő Gyenese házaspár a Mura partján, Muraszemenyén nőtt fel. Ha a szülői házukból kiléptek az udvarra, tavasztól őszig színes virágokkal borított gyönyörű rétet láttak mindketten. Esküvőjüket követően Kanizsára költöztek.

– Az ember nem tudja kitörölni emlékezetéből a gyermekkorát, ha az szép volt – mondja Marika, hozzátéve, a szülői házhoz hasonló miliőt Szabadhegyen teremtették meg maguknak. A kert aljában itt is csörgedezik patak, és sosem fagy be a kis halastó. Nyáron az árnyas fák alatt jól érzik magukat a kacsák, a libák, a tyúkok, a kutyusok és a cica. Míg a kecskék egészséges tejjel, a nyulak hússal látják el a családot. S a Murát is „magukkal hozták”: a ház asszonya keze nyomát viselő festmény előkelő helyet foglal el a lakásban, a tarka virágokkal borított rét mögött szalad a szeretett folyó, amelynek festői partja előtt, nap mint nap ők is elhaladnak.

A sütőben sült fánk hozzávalói:

1,5-2 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 evőkanál olvasztott vaj, 1 ek cukor, 1 tojás, 30 dkg finomliszt, ¼ teáskanál só, még 1 kanál vaj, 1 kávéskanál sütőpor, 0,3 dl pálinka.

A háromféle süteményhez 1 kg lisztet, 6 dl tejet, 5 dkg élesztőt, 1 mokkáskanál sütőport, 2 tojást, fél teáskanál sót, 3+1 kanál vajat, 1 dl pálinkát használunk fel.

Elkészítése:

A langyos cukros tejbe beleszórom az élesztőt és az 1 kanál lisztet. A tojásokat villával felverem és a sütőporral együtt hozzáadom a felfutott élesztőhöz. Az egészet beleöntöm a dagasztótálba, s fakanál segítségével összekeverem az olvasztott vajjal és a liszttel. Kidolgozás közben folyamatosan hozzáadom a pálinkát és még 3 evőkanál olvasztott vajat, majd meleg helyen duplájára kelesztem. A pálinkától pillekönnyű lesz a süteményünk. A megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, a közepébe kisebb lyukat szúrunk és fánksütő formákba helyezzük. Letakarva fél órát pihentetjük, majd 190 fokon 8-10 perc alatt aranysárgára sütjük.

A bukta tésztáját házi sütőtökös narancslekvárral és eperlekvárral töltötte meg Marika. A sütéséhez 25 perc szükséges. A darázsfészek tésztájára nutella és darált dió került. Sütés közben (30 perc) pedig meglocsolta 1-1 kanál vaníliáscukros forró tejjel, hogy ne száradjon ki.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.