Gólgyártás, majd újrajátszás!

facebook megosztás

Szolnoki Dózsa II (9.) – Kanizsa VSE (1.) 12-20 (2-5, 2-4, 3-3, 5-8)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 12. forduló. Szolnok, 50 néző. Vezette: Csizmadia, Pásztor.

Kanizsa: Leposa 1 – Vadovics, Salamon 3, Francsics 1, Dobay P. 1, Dobay G. 4, Fodor 2. Csere: Szilágyi 3, Knézy 3, Kaszper dr., Horváth B., Balli 2. Edző: Ludányi Kadosa.

Gyorsan szerette volna javítani előző fordulóbeli hazai döntetlenjét a Kanizsa VSE és a csoportjában utolsó előtti Szolnok II-vel szemben erre jó alkalma is kínálkozott. Ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de azt követően a kanizsaiak úgy összekapták magukat, hogy meg sem álltak négygólos vezetésükig (1-5), amit a második negyedben tovább is tudtak növelni (4-9). A harmadik etapban mintha csak erőt gyűjtöttek volna a továbbiakra Ludányi Kadosa tanítványai, hiszen az utolsó nyolc percben kinyitották a gólzsákot. Lehet, hogy kaptak is, de nyolcat szereztek, amivel még biztosabbá tették győzelmüket.

- Hoztuk a kötelező meccset, azonban most ennél is jobban foglalkoztat minket, hogy az ASI meccset megóvtuk a második negyed végén történtek miatt és ennek a versenybizottság helyt is adott – értékelt és egyben újságolt Ludányi Kadosa, a KVSE trénere. - A grémium döntése pedig úgy hangzik, hogy az ominózus történés idejétől az angyalföldiek elleni meccset újrajátszhatjuk. Egyelőre azonban a két rangadó, a Debrecen és a Neptun elleni a fontos számunkra.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.