Kedden rengeteg dolga lesz Zala megyében Justitiának

Zsarut sms-ben sértegető szájhős, garázda testvérpár, az édesanyját bántalmazó, ittas hévízi, valamint egy embercsempész banda is bíróság elé áll majd holnap Zala megye bíróságain.

K. Zs. sms-ben sértegetett egy dél-zalai zsarut

K. Zs. ellen holnap kezdődik a becsületsértés miatt indult büntetőpere a Lenti Járásbíróságon, bűnösségéről dönteni dr. Horváth Zsolt bíró fog. A büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől kértem pontos tájékoztatást, még 2018 decemberének elején, ebből idézünk most.

A bűnügy sértettje, egy rendőr főtörzs-zászlós, körzeti megbízotti feladatokat lát el Lovásziban. E minőségében több alkalommal intézkedett a 41 éves terhelt, és volt élettársa bejelentései alapján. Így legutóbb egy esztendővel ezelőtt, 2017. november 05-én, a vádlott bejelentésére – amely szerint a családi házába betörtek – jelent meg a helyszínen.

Megállapította, hogy a házba az előző napon az ajtó benyomásával a terhelt volt élettársa ment be – a rendőrség értesítése és intézkedése mellett – a saját vagyontárgyaiért, ezért sem bűncselekmény, sem pedig szabálysértés nem történt: az intézkedéséről szabályos rendőri jelentés is készült. Néhány nap múlva a terhelt felháborodva hívta fel telefonon a rendőrtisztet szolgálati mobiltelefonján, és sérelmezte, hogy ő – mármint a zsaru – a volt élettársát arra biztatta, hogy nyugodtan menjen be a házba, akár erőszak alkalmazásával is, mert ahhoz joga van.

Ezt követően a terhelt 2018. január 27. napján, a hivatali eljárása miatt több SMS-üzenetet is küldött a rendőrtisztnek az általa kizárólagosan használt szolgálati telefonra, amelyekben azt írta: „Te mit avatkozol bele a mi dolgainkba? Elferdíted a feljelentéseket is. Foglalkozz a saját dolgaiddal. Szállj le rólam, de nagyon sürgősen”, „Jobban tennéd te is, ha leakadnál rólam. Korrupt, részrehajló vagy. Be is fogom bizonyítani.” „Nekem az fáj, hogy te uszítottad a S....t.” „Megint a rendőrség mögé bújsz. Nem vagy fer. Emberként viselkedj!”.

A terheltnek az SMS-üzenetekben a rendőrtiszt szolgálati viszonya fennállása alatt, munkakörének ellátásával összefüggésben, hivatalos eljárása miatt közölt fenti kijelentései alkalmasak voltak arra, hogy a becsületét csorbítsák. Mindezekért a Lenti Járási Ügyészség becsületsértés vétsége miatt emelt vádat az sms-ben nagyszájúskodó férfi ellen a Lenti Járásbíróságon.

Nem tudott viselkedni B. D. és a testvére: többrendbeli garázdaság miatt kell most felelniük

B. D. és testvére ellen három ügyben is eljárás indult, minden esetben garázdaság vétsége, illetve bűntette miatt. A három bűnügyben tavaly szeptember végén, az első tárgyalási napon az ügyek egyesítése történt meg, holnap pedig már ítélethirdetés várható a bűnperben. A testvérpár bűnössége felett a Zalaegerszegi Járásbíróság büntetőbírája, dr. Kovács Erzsébet mondja majd ki a végső szót.

 

Az ügyészi vádiratok a következőket rögzítik. Az I. rendű vádlott, B. D. 2017 augusztusában összeszólalkozott élettársával, a sértettel. A férfi folyamatosan szidta a sértettet, aki ezért őt megütötte. Emiatt a vádlott még ingerültebb lett, s ököllel több ütést mért a nő fejére, valamint az arcát is megharapta. A sértett kimenekült az utcára, ám a férfi utolérte, megütötte, majd miután a földre került, fojtogatni kezdte. A nőnek sikerült kiszabadulnia és elfutnia, a vádlott azonban folyamatosan szidalmazva, továbbüldözte. Eztán, 2017 októberében a vádlott ittas állapotában ismét szóváltásba keveredett élettárásával, mikor a vita hevében, ököllel újfent arcon ütötte.

B. D. valamint II. rendű vádlott-társa, akik egyébként testvérek, 2017 októberében a megyeszékhelyi autóbusz-pályaudvaron tartózkodtak, ittas állapotban. A helyszínen volt a pályaudvar egyik munkatársa is, aki a cselekmény elkövetésekor a szemeteseket ürítette ki. Őt a II. rendű vádlott szólította meg azzal, hogy engedje meg neki, hogy a nála lévő szemetes edénybe vizeljen. Mivel ezt a férfi nem engedte meg, a vádlottak indulatossá váltak, kiabáltak, majd az I. rendű vádlott B. D. mellbe ütötte a férfit. Ezt látták a sértettek is, akik viselkedésük miatt számon kérték a vádlottakat, mire köztük hangos szóváltás alakult ki, ami végül tettlegességig fajult.

A két testvér 2018 januárjában egy Zalaegerszegről Zalaapátiba tartó buszon utaztak. Az utazás során a I. rendű vádlott ittassága miatt többször elvesztette egyensúlyát, s nekiesett utastársának, aki eltolta őt magától. Ettől a férfi ideges lett és szóváltást kezdeményezett, majd többször is a sértett felé ütött és megpróbálta megrúgni. A II. rendű vádlott megpróbálta elhúzni testvérét, ez azonban nem sikerült neki, ezért aztán ő is rátámadt a sértettre. A vádlottakat az egyik megállónál végül az utasok szállították le a buszról.

Különösen kegyetlen módon bántalmazta édesanyját a hévízi B. Zs. – holnap megkapja érte jogerős büntetését

Különösen kegyetlen módon bántalmazta édesanyját egy ittas, hévízi férfi. A felháborító bűncselekmény elkövetőjének a felelősségre vonása holnap ér majd véget – jogerősen is – a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Magyar Károly vezette, másodfokú büntetőtanácsa előtt (első fokon a Keszthelyi Járásbíróságon, dr. Palotay András bíró ítélkezett).

A B. Zs. monogramú, 47 éves férfi 2018. január 19-én, délután 15:00 óra körüli időben jelent meg abban a hévízi lakásban, amelyben életvitelszerűen lakott az édesanyjával. A terhelt ittas állapotban kiabált, szidalmazta édesanyját és kérdőre vonta, hogy miért varrta meg a kedvenc nadrágját, nem kellett volna hozzányúlnia. B. Zs. vádlott a nadrágját megfogta, széttépte és tovább szidalmazta az édesanyját. A sértett asszony a fia agresszivitását látva, kimenekült az általa használt szobából, de a terhelt utána ment. A lakás szűk folyosóján két kézzel meglökte a hátát, amelynek következtében az idős sértett a földre esett, a bal oldalára.

A földön fekvő nőt a terhelt a hátára fordította, letérdelt melléje, az egyik lábát a folyosó falának támasztotta és a sértett felső testrészét megrúgta. Mindkét vállát lefogta és az egész testét a falnak szorította. B. Zs. a bántalmazás közepette tovább szidalmazta az édesanyját, majd a nyakát megfogta és fojtogatni kezdte. A terhelt a bántalmazás alatt trágár szavakat, valamint azt is kiabálta az anyjának, hogy „a véredet akarom, a véredet akarom inni”. A sértett a bántalmazás és a fájdalom következtében az eszméletét is elvesztette. A terhelt lökése, a falnak történő szorítása és a fojtogatása következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vádlott brutálisan bántalmazta az idős (69 éves), különböző szervi bajoktól szenvedő sértettet. Emberi méltóságát – a bántalmazás mikéntje miatt – durván megsértette. A terhelt a bűncselekmény elkövetésének napján személyiségzavarban szenvedett, amely nem érte el a kóros elmeállapot szintjét, tehát büntethető, és így felelnie kell azért, amit az édesanyjával művelt. Mindezek miatt B. Zs. terheltet különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg a Keszthelyi Járási Ügyészség.

Milliókat kaszált az embercsempész banda, most felelni fognak érte

A Zalaegerszegi Törvényszékre, folytatólagos tárgyalásra viszik holnap egy embercsempész banda tagjait. Az ügyészség álláspontja szerint az elsőrendű vádlott S. D. és kilenc társa – afgán, pakisztáni, indiai, albán, cseh és román állampolgárságú vádlottak – egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként, illetve annak a megbízásából, 2016 nyarától kezdve tevékenykedtek Magyarországon.

A csoport a balkáni országok felől érkező migránsok Magyarországra, majd onnét más, nyugat-európai országokba történő eljuttatását szervezte. A tagok sofőröket toboroztak, ellátták őket személy- és tehergépkocsikkal, majd megbízták őket a migránsok szállításával. A vádlottak a szerb-magyar határszakaszra szervezett módon eljuttatott migránsokat 10-30 fős csoportokba osztották, majd őket a határzár és a kijelölt határátlépési pontok megkerülésével, gyalogosan Magyarország területére juttatták. Magyarországról az illegális bevándorlókat kisteher-gépkocsikkal az Európai Unió más tagállamaiba szállították.

Az embercsempészésért a vádlottak a migránsoktól vagy családjuktól anyagi ellenszolgáltatásban részesültek, így fenti tevékenységével az I. rendű vádlott 4.539.684,- Ft valamint 10.900 EUR és 47.707 USD, míg a II. és III. rendű vádlottak összesen 111.967,- Ft illetve 2674 EUR és 3473 USD jövedelemre tettek szert. A vádirat 2016. június és november között összesen 67 esetet rögzít, amikor a vádlottak a magyar államhatárok átlépéséhez szükséges okmányokkal nem rendelkező állampolgároknak nyújtottak segítséget a szerb-magyar, a magyar-osztrák, illetve a magyar-szlovén államhatárok illegális átlépéséhez. A bűnbanda tagjai felett dr. Turopoli Tibor törvényszéki bíró tör majd pálcát. A vádlottak nagy számára tekintettel, a héten két tárgyalási napot tartanak: holnap, valamint szerdán is összeül a bíróság, amikoris iratismertetésre kerül majd sor.

Papp Attila