Korábbi NB I-es labdarúgó is a soraikban

facebook megosztás

A nagykanizsai labdarúgók az atádiak ellen az első félidőben Lőrincz Bence révén szereztek vezetést, majd a másodikban Major Máté is eredményes volt, így alakult ki a 2-0-s végeredmény a hazaiak javára.


Major Máté (5) a Nagyatád elleni felkészülési mérkőzésen nem csupán az ellenfél támadásainak elhárításban jeleskedett, hiszen még gólt is szerzett

Fotó: Gergely Szilárd

Barna László együttese a Horváth Márton-Gerencsér Attila, Major Máté, Varga Róbert - Horváth Balázs, Kovács György, Béli Milán, Csáki József - Pál Dávid, Lőrincz Bence, Ekker Milán kezdő tizeneggyel futott ki a pályára, a második játékrészben az ifisták mellett beszállt még Kretz Bálint is a csapatba Béli Milán helyett.

A névsorból kiderülhetett, a ZTE FC-ből távozott, korábban az NB II-ben már jó néhányszor szerepelt 20 esztendős Ekker Milán is ott volt a piros-kékek soraiban, úgy tudjuk, vele már meg is egyezett a nagykanizsai vezetőség. A másik új név Varga Róbert, aki korábban számos NB I-es csapatban fordult meg Győrtől a Zetén és a Vidin át egészen a Kecskemét TE gárdájáig. A 32 éves labdarúgó belső védőként, de még inkább bal oldali hátvédként is bevethető, vele az egyeztetések folynak a továbbiakat illetően.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.