„Libák siráma, leányok álma”

facebook megosztás

Tollat fosztott a MAMIK. A hagyományőrző dalkör harmadik alkalommal rendezte meg vidám, közösségépítő programját. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban megtartott rendezvény egyúttal a Kultúrházak éjjel-nappal országos akció egyik kanizsai állomása is volt.

Messzire szállt a nótaszó, és szálltak volna a tollpihék is, ha a MAMIK-on múlik. Ám a csoport férfi tagjai kártyázás közben azért arra is figyeltek, hogy ne legyen baj. A hagyományőrző dalkör harmadszor elevenítette fel a régi téli esték egyik legnépszerűbb elfoglaltságát. Valaha az eladósorban lévő lányok stafírungjába – dunyhába, paplanba – került a pihéktől megtisztított toll.

– Innen, a szomszéd községekből, például Surdról, Sandról kapjuk a tollat rokonoktól. Ezeken a helyeken még tartanak libákat, kacsákat. Összegyűjtik nekünk a tollakat, mi pedig megfosztjuk, és készen adjuk vissza – fogalmazott Gál Ferencné, a MAMIK Hagyományőrző Dalkör vezetője.


Míg az asszonyok tollat fosztottak, addig a férfiak a háttérben kártyáztak (Fotó: Gergely Szilárd)

A tollfosztás még ma is remek közösségépítő program, amellyel a házigazda intézmény a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozatához csatlakozott – több száz másik kulturális központtal egyetemben.

– Szeretnénk megmutatni mindannyian, milyen gazdag kulturális élet van az intézményeinkben, s hogy nemcsak az ünnepek alkalmával, hanem a hétköznapok során is kemény munka folyik, ugyanakkor minőségi kultúra várja a hozzánk látogatókat – hangsúlyozta Kámánné Szép Terézia igazgató.

A 2019-ben „Mindennap értéket adunk” mottóval fémjelzett rendezvénysorozatot 13 éve indította útjára a Magyar Népművelők Egyesülete, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek.

A Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat zalai programjairól ITT írtunk bővebben.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.