Listavezetőt vertek

facebook megosztás

Szentlőrinc SE (NB III Közép csoport 1.) - FC Nagykanizsa (NB III Nyugati csoport 7.) 0-2 (0-2)

Szentlőrinc, 50 néző. G.: Lőrincz (2)

FC Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Major, Gerencsér A., Horváth D. - Kretz, Béli M. (Hetesi) - Ekker (Csáki), Vittman (Szabó B.), Vajda R. (Kovács Gy.) - Lőrincz. Vezetőedző: Barna László.


A Szentlőrinc SE ellen idegenben az FC Nagykanizsa támadója, Lőrinc Bence (labdával) kétszer is eredményes tudott lenni

Fotó: Gergely Szilárd

A kanizsaiak hétközi felkészülési labdarúgó mérkőzés keretében a Baranya megyei Szentlőrincen szerepeltek és a harmadik vonal Közép csoportjának listavezetője ellen futballozhattak. A kanizsaiakhoz Vajda Roland éppen a lőrinciektől érkezett és a dél-zalaiak színeiben a második összecsapásán máris korábbi klubja ellen bizonyíthatott. Lőrincz Bence pedig ha már az FCN Lőrincen járt, rögtön be is köszönt kétszer – egyszer lábbal, egyszer fejjel. A támadó két góljával a félidőre már ki is alakult a végeredmény, Barna László legénysége tehát jól vizsgázott a harmadik vonalbeli ellenfelével szemben. Szombaton 11 órától eredetileg a Balatonlelle SE-t fogadták volna a kanizsaiak, a somogyiak azonban sérültjeik miatt visszamondták a találkozót, a beugró pedig a zalai bajnokságban a második helyen álló Semjénháza SE lesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.